2011. december 6., kedd

Pocak


Sziasztok!
Ezzel a kis szösszenettel szeretnék nektek Nagyon Boldog Mikulást kívánni! :)
Ezt a kis novellát egy valós személy ihlette. Igaz történet, mondhatjuk. :)
Ha tetszik nektek – vagy persze, ha nem –, akkor most először kérnélek titeket arra, külön kiemelve, hogy írjátok meg nekem véleményetek. Ugyanis a szüleimnek karácsonykor ezzel a szösszenettel fogom elmondani, hogy a sokévnyi gyermekes írás után lassan másfél éve komolyabban is elkezdtem foglalkozni az írással. És persze jó lenne nekik felmutatni a TI véleményeiteket is. Hiszen TI vagytok azok, akik inspiráltok és hozzásegítetek az életem egy teljesen más szakaszában lévő előrelépéshez, amiért már nem győzöm mondogatni, mennyire hálás vagyok Nektek. :)

Szóval csak bátran, minden véleményt örömmel veszek.
Ahogyan a Nessie és Jacob novellánál is, amit remélem, nem felejtettetek el. Ha nem tetszett azt is megmondhatjátok, senkit nem eszem meg, de így azt fogom gondolni, hogy nem tetszett, vagy épp nem szeretnétek külön novellácskákat olvasni. :(

További szép hetet és még egyszer Boldog Mikulást kívánok mindenkinek!
A novellához pedig jó olvasást! :)

Pusza, Krisz



Pocak
Esős, borongós estének néztünk elébe. Ilyenkor még a magamfajtának sincs kedve kint tartózkodni a szabadban, besétáltam hát a nyitott ajtón keresztül a házba, és leheveredtem a pihe-puha párnák közé a vetetlen ágyon.

A tévének nevezett fekete dobozban egy furcsa alak, furcsa dolgokról beszélt, miközben különböző képek váltogatták egymást. Néztem egy ideig, de nem igazán kötött le. Kintről, a konyha felől szalonna és kolbász illata terjengett, elárasztva a szobát. Megéheztem! jött a felismerés, majd már ugrottam is volna, de a hasam visszahúzott.

Szokatlan volt még mindig az anyaság gondolata. Képtelen voltam megszokni, a nagy hasam által korlátozott szabadságomat. Lassan feltápászkodtam, de mire kiértem, az étel már tálcára került, mellyel apa igyekezett befelé a szobába.

Remek! gondoltam magamban. Most mehetek vissza.

Lassú, megfontolt léptekkel battyogtam vissza a meleg kis helyiségbe, majd leülve a kissé borostás férfi mellé türelmesen vártam, hogy észrevegyen és nekem is adjon pár falatot az ínycsiklandó vacsorából.

– Tessék, Rozika! – nyújtotta felém apa az első falatot. Összefutott a nyál a számban. Elvettem és lenyeltem, majd bűbájosan nézve kértem a következőt. Nekem nem a két szép szememért adták az ételt, én a családhoz tartoztam nekem ez járt.

– Erzsi, kezdődik! – kiáltott apa, mikor a fekete dobozban lévő képek egy történetet kezdtek elmesélni. Ekkor anya is bejött, és letelepedve az ágyára falatozni kezdett. Mivel apa már nem figyelt rám, a készüléket bámulta inkább, újabb falatok reményében leugrottam, majd anya lábához ülve szuggeráltam őt.

– Nekem nincs olyanom, Rozikám – mutatta felém a kenyerét. – Kérj a Bélától, úgyis sok lesz az neki – küldött vissza. Hátranéztem, mire apa levágott egy újabb falatot és a földre dobta. Ám mielőtt odasiethettem volna egy éles fájdalom nyilallt belém. A bensőmig hatolt. A picinyeim heves mozgolódásba kezdtek odabent. Eljött az idő!

Már volt két gyermekem, a fájások nem voltak ismeretlenek, és mégis… Valami más volt, valami mintha nem lett volna rendben. A görcsös, feszítő érzés minden pillanattal erősebbé vált.

– Rozika, Rozika gyere, itt van – kínálgatta apa a finom falatokat, de én meg sem tudtam moccanni. Felnéztem anyára, aki rám mosolygott és lenyújtott egy falatot a megkent kenyeréből.

– Mi a baj, Pocak? – kérdezte és én keservesen nyávintottam neki. A picinyeim már nagyon kifelé kívánkoztak, csak ez az átkozott fájdalom ne lett volna. Nem elég, hogy jó ideig minden mozdulatomnak komótosnak kellett, hogy legyen, így nem tehettem azt, amit szerettem volna, most még szenvednem is kell?

Újra és újra nyávintottam, mindannyiszor elutasítva a felém nyújtott ételt. Hangom rekedtes volt. A fájdalomtól már az izmaim is görcsbe rándultak. Percekkel később aztán gazdasszonyom, aki maga is anya volt, megértette végre keserves könyörgésem miértjét.

Megsimogatva, kezét a hasamra csúsztatta, majd sietve letette maga mellé a tányért. Intett apának, aki ugyanígy tett. Míg anya nyugtatott, apa törölközőket terített a földre, egymásra többet is. Az éles fájásokat még élesebbek követték. Egyikük a pocakom simogatta, míg másikuk a fejemet. Éreztem, hogy valami baj van, amit az idő múlása és az egyre kínzóbb fájdalom is jelzett. Nem akartam én ezt az egészet végigcsinálni. El akartam menekülni, el a szenvedéstől. Az ágyba vájva körmeim sírtam. Menekülni akartam, de a fájdalom visszatartott.

– Hozz kesztyűt! Az előszobai fiókban találsz – utasította anya, párját. Apa abbahagyva nyugtatásom kisietett, de mikor visszatért kérlelőn sírtam neki, folytassa fejem simogatását. Úgy éreztem, mindjárt szétfeszít az érzés, ami az alhasamban keletkezett. Gazdasszonyom kérte nyomjak és én engedelmeskedtem. A felszabadító megkönnyebbülés azonnal elárasztotta egész lényem. Mintha egy perc erejéig súlytalanná válhattam volna, amiből aztán egy újabb toló fájdalom rántott vissza a valóságba.

Kis fekete-fehér szőrgombolyag pihegett mellettem, és én ösztönösen szabadítottam meg az őt körülvevő boroktól. Még nem végeztem, és már jöttek az újabb fájások. Gyengébbek, majd erősebbek. Alig fél órával később aztán már három piciny nózi fúrta be magát alám, hogy meleget és táplálékot leljen.

Mikor a megkönnyebbülés családomat is elérte, a kis készülékért nyúltak, hogy kisgazdámat is értesítsék gyermekeim jöttéről. Boldogan újságolták, hogy hárman vannak, kicsik, feketék és egészségesek.

Szerencsére a borostás férfi, akit apámnak hívtam, nem volt mérges, amiért elszalasztotta esti műsorát, ahogyan gazdasszonyom sem a rendetlenség miatt. Miután finom párnákra terített takarókon elhelyeztek minket, fáért mentek a kertbe, hogy egész éjjel melegen tarthassák a lakást mindannyiunk kényelme érdekében.

Késő volt már, én pedig kimerült. A szemeim le-lecsukódtak az álmosságtól. Bíztam benne, hogy hamarosan alhatok, de miután családom elhagyta a szobát újabb fájások érkeztek. Ezek már nem voltak olyan erősek, de annál sűrűbbek. Mikor percekkel később gazdáim visszatértek, hitetlenkedve számolták át újra és újra a bundámba fúrt fejecskéket. Meglepetten nyugtázták végül a négy fekete-fehér és egy talpig kormos kiscica létét.

Anya megsimogatott és én hálásan néztem fel rá. Majd a kandallóban ropogó tűz hangjára lassan elnyomott az ólomsúlyú álom, miközben melleimen öt picinyem pihent, magukba szívva éltető táplálékomat.




Rozália (Pocak)
és az öt csöppség:
Ricsi, Marci, Lulu, Cili, Csipetróza

7 megjegyzés:

  1. Szia
    Krisz Imádni való ez kis történet élveztem minden sorát. Te nem csak Edyit, de a cicádat is remekül előtudod adni. Pedig nem könnyű feladat egy cicának a fejével gondolkodni. Szüleid is remek emberek és nagy állatbarátok, ez érződik is a soraidon.
    Az írásodból csak úgy árad a törődés és a szeretett szikrája. Melyet oly könnyedén át tudsz adni az olvasóidnak mint ahogyan a nap melege és fénye átmegy az üvegfalon. A kép meg hát magáért beszél. Nagyon aranyosak a kis jövevény anyjuk társaságában.
    puszi Gina

    VálaszTörlés
  2. dejóóó :)) amíg meg nem láttam a képeket, egészen addig azt hittem hogy egy kutyáról van szó. mondjuk nemodaillőnek éreztem a "nyávintottam" szót, de gondoltam te-tudod... xD
    fura volt macska-szemszögből olvasni, ilyet sem olvastam mé, de tetszett ;)
    remélem hamar lesz friss a shine-ból is.
    puszi

    VálaszTörlés
  3. Szia.
    Nagyon tetszett.Tök jó volt egy állat szemszögből olvasni,ilyen nincs minden oldalon.Nagyon jól megoldottad a dolgot:)A cicák pedig nagyon aranyosak (igaz,nem szeretem a macskákat,de azért azok:D )

    A Nessi-Jacob novellára meg meg irtam a komimat még mailban,igy ide nem irom még egyszer,ha nem haragszol:D Remélem megkaptad:)
    Ja,és Boldog Mikulást:P

    VálaszTörlés
  4. Szia Krisz! :) Elösször is Boldog Mikulást így utólag! :D Másodszor pedig imádtam ezt a kis történetet a cica szemszögéből,teljesen magával ragadott! Olyan édesek és pirinyók a kiscicák ^_^ Alig várom már Shine-t(türelmetlen) :D :$ Nagyon ügyes író vagy Gratula!A szüleid büszkék lehetnek rád! :) <3 (L) puszi Alexa91

    VálaszTörlés
  5. Szia Krisz!

    Édes kis szösszenetet írtál nekünk. Én szintén inkább kutyapárti vagyok, de nagyon tündériek azok a kiscicák. :D
    Egyébként röviden tömören összefoglalva:
    Te egy nagyon sok tehetséggel megáldott írópalánta vagy, aki kitart amellett amit eltervezett. Az olyan szülők, mint amilyen a tieid is, csakis büszkék lehetnek a gyermekükre, aki a mai világban a "fölös" idejét az írásnak szánja, és megosztja a külvilággal gondolatait, egy ilyen fantasztikus történeten keresztül (is).

    Szép hétvégét!

    Niko

    VálaszTörlés
  6. :D Jaj olyan kis édes:D Először gondolkodnom kellett... azt hittem kutyus de nem cica:) A képek nagyon is édesek meg az írás is nagyon jó lett:)

    VálaszTörlés
  7. Sziasztok!

    Gina!

    Örülök, hogy tetszett ez a kis történet és, hogy úgy véled, jól tudtam előadni egy kisállat bőrébe bújva a történteket. :)
    Egy másik emberi lény fejével is nehéz gondolkodni, még egy cicáéval, ebben igazad van. De olyan régóta ismerem Pocakot, és olyan közel áll hozzám (a rezdüléseiből tudom, mit akar), hogy szerintem - amit persze azért konkrétan nem tudhatok - hitelesen adtam elő a gondolatait és érzéseit. *pirul*
    Nagyon szeretem minden cicám, de azt hiszem, ezt nem kell mondanom. :)

    Köszönöm a véleményed!
    További szép hétvégét kívánok! :)

    Pusza, Krisz



    Macy!

    Örülök, hogy a különös furcsasága miatt azért elnyerte a tetszésedet ez a kis történet. :)
    Igyekeztem kicsit sejtelmesen írni, hogy ne azonnal lőjem le a poént, egy cica meséli el a történetét. :)

    Köszönöm a véleményed!
    További szép hétvégét kívánok! :)

    Pusza, Krisz



    Erzsi!

    Örülök, hogy tetszett ez a kis történet. :)
    Bevallom, magam sem olvastam még állat szemszögéből, de azért nem merem kijelenteni, hogy egyedi eset, mert akiben egyszerre van meg a két dolog - szereti az állatokat és írni is szeret -, az lehet, már írt hasonlót. Nekem nem is ez a lényeg. :)

    Ami a Nessie és Jacob novellára írt véleményed illeti, megkaptam, köszönöm szépen, és bocsánat, hogy nem válaszoltam, de annyira elveszett, hogy vagy fél órámba került, mire visszakerestem, hogy valóban megkaptam-e, pedig emlékeztem rá, hogy írtál. Ne haragudj, válaszolni fogok rá majd. *pirul*

    Köszönöm a véleményed!
    További szép hétvégét kívánok! :)

    Pusza, Krisz



    Alexa91!

    Örülök, hogy elnyerte a tetszésedet ez a kis történet Pocak szemszögéből. :)
    A véleményedet és a bókot pedig köszönöm. :)

    További szép hétvégét kívánok! :)

    Pusza, Krisz



    Niko!

    Örülök, hogy kutyapárti lévén azért elnyerte a tetszésedet ez a kis cicás történet. :)
    Amit pedig még írtál, nos... Köszönöm! Mindig jólesnek szavaid, és valahogy mindig úgy érzem utána magam, mintha feltöltődnék a régi energiával, amivel elkezdtem ezt a egészet. Hogy miért a régivel? Ahogy te is írtad; "aki kitart amellett amit eltervezett". Boldog és hálás vagyok, amiért ti itt vagytok nekem, de nem szabad elfelednem, hogy úgy kell alakítanom a dolgokat, hogy az elsősorban nekem tetsszen, hiszen a varázst csak így tarthatom meg. Erre te mindig figyelmeztetsz, amit hálásan köszönök! :)

    Ahogyan a véleményedet is köszönöm!
    További szép hétvégét kívánok! :)

    Pusza, Krisz



    viki!

    Örülök, hogy tetszett ez a kis történet. :)
    Igyekeztem kicsit sejtelmesen írni, hogy ne lőjem le azonnal a poént, egy cica meséli el a történetét. :)

    Köszönöm a véleményed!
    További szép hétvégét kívánok! :)

    Pusza, Krisz

    VálaszTörlés