2010. december 29., szerda

New Sun - Sunrise - 14. fejezet



14. ELFOGADÁS


NEEE! – hangozott ismét a kétségbeesett kiáltás. Edward erősen megragadva vállaim tartott, ami kissé fájt, de nem törődtem vele, akárcsak félelmetes morgásaival. Csak vártam a halált, mely gyors és kíméletes, és boldog voltam, hogy úgy halhatok meg, hogy szám még utoljára érintheti Kedvesemét.

– Fiam, ne tedd, kérlek! Gondolj Bellsre! – csendült fel mellőlünk az idősebbik Edward mély, dallamos és a helyzethez képest túl nyugodt hangja, melyet részben elnyomott Szerelmem szűnni nem akaró morgása.

Talán egy egész perc vagy kettő is eltelt így – várva a halálra, mely nem akart eljönni –, mikor is Edward ajkai megremegtek, majd miután finoman elnyíltak, viszonozták csókom. Nagyon is meglepő, de édes fordulat volt. Tüzelt a szám, miközben éreztem, hogy csók közben először alsó, majd felső ajkamról is lágyan lenyalja vérem. Szívem ismét hevesen kezdett verni, de még mielőtt akárcsak kinyithattam volna szemem, Szerelmem egy erőteljesebb mozdulattal eltaszított magától, így már csak arra eszméltem, hogy hatalmasat csattanva landolok a padlón, majdnem a szoba másik végében.

– Ezt meg ne próbáld még egyszer! – üvöltötte Kedvesem kikelve magából, miközben a fejembe és a fél oldalamba – melyre esem – nyilalló fájdalomtól én is üvölteni tudtam volna, de végül nem tettem, mert a döbbenet nagyobb úr volt jelenleg.

– Ez… ez lehetetlen! – hitetlenkedtem tágra nyílt szemekkel. – Ez hogyan lehetséges? Hogy lehet, hogy nem öltél meg? – kérdeztem kissé zihálva.

– Takarodj innen, Bells! Soha többet nem akarlak látni! – ordította Edward, majd egy gyors mozdulattal megfordult és kiugrott a nyitott, kétszárnyú üvegajtón.

– Nee… – csuklott el hangom, miközben halálra váltan meredtem Kedvesem után, akit már nem láttam.

– Nessie, ne! – szólt rá az idősebbik Edward, aki még mindig ugyanott állt, ahol nemrégiben még mi is Szerelmemmel, majd végül pár apró lépés után Bella elereszkedett térdre előttem.

– Bells? – szólított szelíden, és bár eszem tudta, hogy ő micsoda és ezért félnem kéne tőle, szívem mégsem engedte, hogy így tegyek, hiszen túlságosan is kedvelte ezeket a misztikus, de nagyon is szeretnivaló lényeket. – Nyugodj meg! Edward… – csuklott el neki is hangja, szemeiben pedig az aggodalom és a fájdalom mellett némi megértést is látni véltem. – Edward vissza fog jönni. Nem lesz semmi baja – nyugtatgatott, majd még mielőtt némi hezitálást követően kezét vállamra helyezhette volna, én hirtelen felindulásból karjaiba vetettem magam, arcomat pedig selymes hajába rejtve engedtem szabad utat könnyeimnek. – Semmi baj, Bells, sssh! – ölelt át ugyancsak tétován, majd cirógatni kezdte hátam.

– Alice, kérlek, hozz kötszert és fertőtlenítőt – hallottam két zokogás közt az idősebb Edward hangját. – Te pedig ne próbálj meg az öcséd után menni! Hagyd egy kicsit egyedül! – hangzott az újabb utasító parancs.

– De… – kezdett volna tiltakozásba Nessie épp mikor felnéztem, de nagybátyja szúrós pillantása belé fojtotta mondanivalóját. – Sajnálom! – mondta együtt érzően nekem címezve, majd elsietett.

– Úgy tűnik, elmarad a vacsora – vigyorgott Emmett az ajtóban állva. – Hé! – csattant fel, miután az éppen visszaérkező Alice egy jó nagyot sózott a tarkójára. Ezután Em a fájó helyet dörzsölgetve nyakán, és orra alatt mormogva távozott Rosalie-val és Jasperrel egyetemben.

– Az lesz a legjobb, ha hazaviszlek – szólt az idősebb Edward, miután Bella, Alice segítségével ellátta nem csak a kezemen lévő sebet, melyet saját magamnak okoztam, de az esés által összeszedetteket is.

– Menjek én is? – kérdezte Bella, felkelve mellőlem az ágyról.

– Nem szükséges, kibírom. Te inkább maradj itt, ha visszajön úgyis szüksége lesz rád – nézett gyengéden Bella szemeibe kedvese, majd miután egy lágy csókot váltottak, elindultunk az idősebb Edwarddal a földszint felé.

– Bells?! Itt meg mi történt? – lépett be a doktor és felesége a bejárati ajtón, épp amikor lábam elhagyta az utolsó lépcsőfokot is.

– Később megbeszéljük. Most pedig ne haragudjatok, de haza kell vinnem Bellst – zárta rövidre a beszélgetést Edward, majd beültetve a saját kocsim anyósülésére elindultunk. Egy jó ideig fel sem fogtam, mi történik körülöttem, csak néztem ki a fejemből, majd miután némileg rendeződtek gondolataim, rájöttem, hogy fogalmam sincs, hogyan lehetek még életben. Azonban mikor megpróbáltam visszaemlékezni, átgondolni a dolgokat, a fejem rögvest megfájdult.

Hosszúnak tűnt az út, pedig elég gyorsan mentünk. Edward épp úgy vezetett, mint a fiatalabbik vagy éppen Nessie. Talán csak a ránk telepedő feszült csend miatt tűnhetett soknak. Amikor megérkeztünk a házunkhoz, Edward leparkolt a felhajtón, és igyekezett nem zajt csapni, mint aki tudja, hogy szüleim alszanak, és nem igazán szeretném őket felkelteni, főleg, mert nem tudnak kései kiruccanásomról. Ezután még egy pár percig szótlanul ültünk tovább a kocsiban, mely kínos némaságot végül én törtem meg.

– Ugye, te vagy Edward édesapja, Bella pedig az édesanyja? Mármint, úgy értem a biológiai – pontosítottam kérdésem, mely az este folyamán nagyon is foglalkozatott, és most elsőként ötlött fel újra bennem.

– Igen – vallotta be könnyedén, kifelé bámulva a szélvédőn. – Edward és Nessie is a vérszerinti gyermekeink Bellával.

– Nagyon hasonlítanak rád – mosolyodtam el, mire ő is megeresztett egy halvány mosolyt. – Sajnálom, ami történt, én csak… – kezdtem bele, de megakadtam, mivel nem igazán tudtam mit is mondhatnék.

– Tudom – sóhajtott és homlokára gondterhelt ráncok ültek ki.

– De nem kell aggódnotok, soha senkinek nem mondom el, mik vagytok, esküszöm! – ígértem meg, és reméltem tudja, igazat mondok.

– Köszönöm.

– Haragszol rá? – tört ki belőlem az újabb kérdés.

– Meglepő, de nem, épphogy ellenkezőleg. Tudod, valahol még büszke is vagyok rá – pillantott felém szeme sarkából, majd látva döbbenetem és értetlenségem, folytatta. – Mert ő jóval erősebb, mint én valaha is voltam.

– Ezt nem értem – ingattam fejem.

– Tudod, mikor megismertem Bellát, először én is meg akartam ölni, mert annyira vonzott a vére, mint addig még soha senkié, épp úgy, ahogyan a tiéd Edwardot.

– Edward… Edward meg akart ölni… engem? – ziháltam a felismeréstől, de csak mert biztos voltam benne, hogy nem a mostani esetről beszél, mikor is én magam kértem, tegye meg.

– Igen! Én is csak nemrég értesültem arról, mi történt akkor, ott az erdőben.

– Az erdő! – kaptam szám elé kezem a döbbenettől, miközben szívem helyesebben kezdett verni, gyomrom pedig összerándult.

– Így van, de ne gondold, hogy csak amiatt vagyok rá büszke, mert nem tette meg. A történtekért, és amiért hagyta idáig fajulni a dolgokat, már megkapta a fejmosást. Azonban van itt valami sokkal fontosabb! Tudod, egyszer én is hazudtam annak, akit szerettem és elhagytam, csak mert azt hittem, neki így lesz a legjobb. Most már tudom, ez inkább gyáva megfutamodás volt, mintsem áldozat. Ellenben Edward… – sóhajtott keserűen. – Ő képes lenne azért a közeledben maradni, amíg csak teheti, ezzel még több fájdalmad és szenvedést okozva magának, csak, hogy neked könnyebb legyen a majdani elválás. Ezért hazudott. Meg akart téged kímélni attól a sok szenvedéstől, melytől én nem tudtam Bellát. Ezért vagyok hát rá büszke – ismerte be.

– Edward… szeret… engem? – ziháltam a sokktól, miután leszűrtem a számomra leglényegesebb mondanivalóját Edward vallomásának.

– Jobban, mint te azt képzelnéd! – nyomatékosította, én pedig hiába tudtam, igazat mond, egyszerűen képtelen voltam elhinni. – Bármennyire is fáj belátnom, nem tudtam őt megóvni. A történelem elkezdte kegyetlenül megismételni önmagát, mely ellen csakis ti tehettek. Bells – kezdte és éreztem hangján, hogy valami nagyon komoly dolgot akar mondani – ti nem lehettek együtt! – közölte ridegen, mire elakadt a lélegzetem, és szemeimben összefutottak a könnyek.

– Mi? Nem! Nem! – ziháltam kétségbeesetten. Most, hogy megtudtam, mégiscsak szeret Edward, képtelen lettem volna lemondani róla. Hiszen csakis azért kívántam a halált, hogy ne kelljen tovább szenvednem, amiért nem lehetek vele. – De mégis miért? Csak, mert én ember vagyok, ez a baj? És Bella? – záporoztak felé kérdéseim. Nem értettem, miért ne lehetnénk együtt, ha szeretjük egymást. Hiszen bár nem tudtam mennyire lehetett nehéz neki, de eddig még egyszer sem bántott, ami csakis azt jelenthette, hogy ő is szeret annyira, hogy képes legyen leküzdeni a köztünk lévő akadályokat, akárcsak én. – Bella is ember volt valaha, és most mégis együtt vagytok, nem igaz? – erősködtem, miközben megpróbáltam magamban kibogozni a kusza szálakat.

– Igaz, de ő nagy árat fizetett azért, hogy velem lehessen. Azonban, ahogyan én sem ezt a sorsot akartam neki, úgy Edward sem neked.

– De hiszen én szeretem Edwardot… szeretem a fiadat! – bizonygattam, majd végül rájőve, ezzel nem megyek semmire, erőt vettem magamon, megtöröltem könnyes szemeim, majd megkeményítve hangom folytattam, hogy végre elhiggye komolyak a szándékaim és ez nem csak egy fellángolás. – Kérlek, mondd, mi az ára annak, hogy együtt lehessek vele, megteszem, bármi is legyen! – néztem rá mindenre elszántan, mire legnagyobb megdöbbenésemre elmosolyodott.

– Ha nem tudnám, hogy semmi közöd Bellához, akkor azt mondanám a lánya vagy – nézett a szemembe, és bár elfojtotta nevetését, szemei elárulták.

– Akkor te megértesz, igaz? – kérdeztem reménykedve, mire nagyot sóhajtott.

– Gondolkozz el a dolgokon, csak ennyit kérek, és utána tudod, hol találsz minket – zárta le ezzel a beszélgetést, majd egy szemvillanás alatt eltűnt mellőlem.

Még jó ideig ültem az autómban, csendben, gondolataimba merülve, majd végül amilyen halkan csak lehetett, visszaosontam a szobámba. Teljes káosz uralkodott fejemben. Fogalmam sem volt, mégis min kéne elgondolkodnom, mikor a legfontosabbat tudtam, mégpedig, hogy Edward szeret és én is őt. Ezen nem volt mit átgondolni, ahogyan azon sem, hogy mi mindenre lennék képes ezért a szerelemért. Megingathatatlanul tudtam, hogy mindent odaadnék, és bármilyen akadályt leküzdenék, ha az szükséges.

Miután egy gyors mosakodást követően hajnali négy körül végre bedőlhettem az ágyba, szinte azonnal el is aludtam, de az ébresztőóra alig röpke kétórányi alvás után könyörtelenül verte ki szememből az álmot. Igaz, kissé morgolódtam, de az új remény, melynek tűzét Szerelmem apja – bármennyire is bizarr volt így gondolni rá – lobbantotta lángra bennem, annyi erőt adott, hogy lábaim, testem kimerültsége ellenére fürgén mozogtak, így alig egy fél óra alatt el is készültem teljesen.

„Csak egy bolond szaladna el a mennyországból, még akkor is, ha azt a darabka mennyet egy pokolbéli arc uralja.” – huppantam le az ágyra, kezemben Gena Showalter egyik könyvével, aminek eme sorai egész készülődés alatt a fejemben jártak. Elgondolkodtam, majd rájöttem, mennyire vak is voltam. Hiszen az igazság mindvégig ott volt a szemem előtt, csak ki kellett volna nyitnom, és persze ez nem a vámpírságra értendő, hanem arra, hogy Edward szeret. Elvégre mindvégig úgy viselkedett velem, ahogy egy barát biztosan nem tenné.

Először is ott volt az erdő, ahol elvileg meg akart ölni – melyet még mindig nem tudtam hova tenni magamban –, de végül mégsem tette meg, helyette inkább hagyta, hogy a pillanat érzékivé váljon. Igaz, nem akkor éreztem először közelségét, mert hisz azt már első nap az iskolában megtapasztaltam – az első és végzetes találkozásunkkor –, de akkor érintettem először, még ha csak ujjaimmal is ajkait, míg ő tenyerét mellkasomon pihentette meg. Aztán pedig ott voltak a szobájában történtek. A lopott pillantások, a félénk, bátortalan érintések, és az is, amikor a nyitott üvegajtó előtt állva összebújtunk. Már akkor rá kellett volna jönnöm, hogy ez nem lehet részéről sem csak egy egyszerű barátság.

Aztán ott volt az az ominózus este, melyet az ágyában töltöttem, és ő nem is tiltakozott. Ki tudja, talán még élvezte is a helyzetet, ahogy én is – mosolyodtam el ösztönösen, majd mosolyom eltűnt arcomról, amikor is eszembe jutottak a vasárnap történtek. Az akkori események mindent felborítottak. Nem is értettem, hogy nem jöttem rá, mit érez irántam valójában Edward, mikor egy barát nemhogy sosem csókolná meg a másikat, de legfőképpen nem csókolná olyan gyengéden és szenvedélyesen, mint ő akkor engem. És ki tudja, meddig juthattunk volna el, ha nem sérülök meg, elvégre Edward is bevallotta, hogy akart engem. Hogy úgy akart, ahogyan egy férfi csak akarhat egy nőt. Na, igen, egy barát sosem tenne ilyet!

Legvégül pedig ott volt a múlt este. Azt most már biztosan tudtam, hogy Szerelmem nem más, mint egy vámpír – egy olyan misztikus lény, aminek a létezéséről azt hittem, csak mese –, és amellett, hogy a vérem nagyon is vonzza őt, tiszta szívéből szeret. Ki tudja, talán éppen ez segített neki felülkerekednie az ösztönein, hogy ne bánthasson. Hiszen mi más lehetne arra a magyarázat, hogy még akkor sem ölt meg, mikor vérem már szájában érezte. Eltöprengtem, de semmi más ésszerű magyarázat nem jutott eszembe, így úgy véltem, ez lehet az igazság. Ettől mondhatni megnyugodtam, de miközben a könyvet visszahelyeztem a polcra, bevillant egy kérdés, melyet még tegnap tettem fel magamnak. Azzal most már tisztában voltam, hogy Edward ki is valójában, mely az érzéseimen mit sem változtatott, de a mit akarokon kívül, melyre egyértelműen Ő maga volt a válasz, arra még mindig nem tudtam felelni, hogy mit akarhatok tőle.

Végül mégiscsak be kellett látnom, igaza volt az idősebb Edwardnak, tényleg át kell gondolnom néhány dolgot, hiszen az, hogy Kedvesem vámpír, más fénybe helyezi a dolgokat. Vele minden más lenne, de legfőképpen az, hogy az életem mellette állandó veszélynek lennék kitéve. Hiszen ki tudja, mikor kerekedik felül az ösztöne az irántam való szerelmén, és akkor az én életemnek… vége – nyeltem szárazon, majd inkább arra gondoltam, hogy mellette legalább élhetek valamennyit, méghozzá boldogan, míg nélküle nem sokat, és azt is csak kínszenvedve. Nem volt hát kérdéses, hogy mit választok. Szerettem Edwardot, önmagáért, és bár még nem tudtam teljes egészében felfogni és megemészteni a megtudottakat, biztos voltam benne, feltétel nélkül képes vagyok elfogadni őt.



– Jó reggelt, anya! – köszöntöttem a konyhába belépve, majd gyorsan még egy puszit is nyomtam az arcára. Szerencsémre apám keddenként korán kezdett a kórházban, így ilyenkor már nem volt itthon, azonban elnézve anyám arcát tudtam, nem úszom meg a dolgot egykönnyen. Már csak annak örültem, hogy legalább az esti kiruccanásomról mit sem tudtak, ugyanis azt elég nehéz lett volna kimagyarázni.

– Jó reggelt! – üdvözölt kissé komorabban. – Azzal ugye tisztában vagy, hogy magyarázattal tartozol a tegnap történtek miatt?

– Igen, tudom anya, de ezt nagyon nehéz lenne megmagyarázni – kezdtem.

– Azért, csak próbáld meg! – erősködött.

– Megelégednél most annyival, hogy minden rendben, ha megígérem, ma este mindent elmondok? – próbáltam alkudozni.

– Miért nem lehet most? – értetlenkedett.

– Mert most még túl korai. Még semmi sem biztos, de megígérem, este mindent elmondok, ha most nem faggatsz tovább és elmehetek – néztem szemébe kérlelőn, mire felsóhajtott.

– Rendben, legyen, de este nem úszod meg ennyivel, és akkor édesapád is itt lesz – próbált keménykedni, de az ő vajszívével ez lehetetlen volt.

– Ezek szerint mehetek? – kérdeztem izgatottan.

– Reggelizni nem akarsz?

– Nem vagyok éhes.

– Nos, te tudod, de akkor legalább vegyél magadnak valamit út közben.

– Rendben – nyomtam egy újabb puszit arcára, majd már siettem is kifelé.

– Vigyázz magadra, és ne feledd, este beszélünk! – szólt még utánam anyám, de én már száguldottam is az ajtó, majd a kocsim felé.

Sietnem kellett, ha azt akartam, hogy még otthon találjam őket. Ezeket a dolgokat nem lett volna jó ötlet az iskolában megvitatni, már ha egyáltalán Edward ma már jött volna. Legvégül pedig örültem volna, ha a többiek is jelen lennének – legfőképpen Kedvesem apja –, hogy első kézből tudják meg döntésem, valamint velem együtt Szerelmemét is.

Hirtelen izgatott lettem, gyomrom görcsbe rándult, szívem pedig hevesebben kezdett verni, ahogy Edward döntésére gondoltam. El sem tudtam képzelni, hogy mindazok után, ami eddig történt, ha most is visszautasít, mihez fogok kezdeni. Így is az a félénk kislány, aki mindig is voltam, egy rámenős nővé változott, aki egy férfi szerelméért könyörgött. Szánalmasnak tartottam magam!

Miután megérkeztem a hatalmas, fényűző házhoz, a kocsimat akárcsak tegnap, most is a veranda lépcsője előtt állítottam le. Erőt véve magamon higgadtan és lassan közelítettem meg a bejárati ajtót, majd egy nagy levegővétel után végül becsengettem. Furcsa és egyben ijesztő volt ez a nagy csend. Aztán egyszer csak megláttam Szerelmem az üvegen keresztül, melyből nem csak az ajtó, de a két oldalán húzódó fal egy része is volt. Arcán döbbenet látszott, majd miután kinyitotta az ajtót és én beléptem a házba, egy jó kétlépésnyire eltávolodott tőlem.

– Bells? – Úgy nézett rám, mint aki szellemet lát.

– Szeretlek Edward, szükségem van rád! – kezdtem hadarva, hogy egy szuszra képes legyek elmondani, amit akarok. – Nem érdekel ki vagy mi vagy, én akkor is feltétel nélk… – nyomta váratlanul ajkait enyémekre, ezzel elhallgattatva, még mielőtt befejezhettem volna mondandóm.

Egy pillanatra meglepődtem, amitől még lélegezni is elfelejtettem, majd ahogy az édes ajkak finoman ízlelgetni kezdték enyémet, az egész lényemet elárasztó földöntúli boldogságtól megnyugodva viszonoztam csókjait, orromon sűrűn véve a levegőt, csak, hogy tüdőm sípolása miatt egy percre se kelljen elválnom tőle. Olyan gyengéden csókolt, mintha csak attól félne, ha kicsit is szenvedélyesebben, vadabbul teszi, bajom eshet. Nem akartam, hogy tartania kelljen bármitől is mellettem, mikor semmi szükség rá. Hiszen sosem bántana, ahogyan eddig sem tette. Hogy biztosítsam róla, minden rendben, kissé bátrabban kezdtem csókolni, mire mindkét kezét – melyek eddig arcomon pihentek – derekamra simította, majd olyan szorosan magához húzott, hogy mellkasunk egymáshoz feszült. Egészen felbátorodott, miközben karjaim nyakába fűztem, bár így is még mindig gyöngéd volt, aztán ahogyan telt az idő mindketten fokozatosan lettünk egyre követelőzőbbek. Már nem volt kiút. Ajkaink úgy falták a másikét, mintha csak attól félnénk, mindjárt itt a világvége és soha többé nem szerethetjük már így egymást.

– Szeretlek, Bells! – suttogta Kedvesem bőrömnek egy kisebb csókszünet beiktatásakor, ugyanis testeink már olyan vadul ziháltak, hogy kelletlenül bár, de kénytelenek voltunk pár pillanatra elszakadni egymástól. A szívem a szerelmi vallomás hatására még gyorsabban kezdett el verni, míg szemeimet jó idő óta most először hagyták el a boldogság könnyei.

– Én is szeretlek, feltétel nélkül! – mondtam, majd miután Edward mosolyogva lecsókolta arcomról könnyeim, azt hittem újra birtokba veszi ajkaim, de épphogy csak megérintette szám övével, ismét elszakadt tőlem. Szemeim rögvest felnyíltak, majd kérdőn és igencsak ijedten néztem az olvadt arany szemekbe.

– Tudod, hogy mindenki minket néz? – kérdezte, mire óvatosan elnézve mellette rájöttem, igazat mond. Az egész Cullen család a nappaliban volt és minket néztek. Úgy véltem, máskor ez biztosan nagyon zavart volna, hiszen elég szégyenlős voltam, de jelenleg különösképp egy cseppet sem.

– Nem érdekel! – néztem újra Edward igéző szemeibe.

– Hát jó, mert engem sem! – vágta rá nyomban, majd újból nekiesett ajkaim ízlelgetésének, mire én még közelebb húzva magamhoz gyorsabb iramot kezdtem diktálni.

– Ki hinné, hogy ennyi vadság van ebben a kiscsajban! – szólt Emmett mély, brummogós hangján, hangszínén pedig érezni lehetett, vigyorog.

– Emmett! – mordult rá azonnal Bella.

– Mi az, ez az igazság – magyarázkodott a nagymedve, ahogyan néha magamban hívtam. – Jaj, ugyan már gyerekek, menjetek szobára! – csipkelődött, mire Edwarddal egyszerre nevettük el magunkat.

– Te teljesen lökött vagy! – mondtam nevetve Emnek, miután Kedvesemmel abbahagyva ajkaink érzéki táncát, a többiek felé fordultunk.

– És még bátor is, ezt nevezem! – bazsalygott. – Tudod, nem a legbölcsebb dolog sértegetni egy vámpírt, legfőképp ha ő a legerősebb a családban – villantotta rám hófehér fogait és egy lépést előrelépett, mire Edward karját birtoklón derekam köré téve szorosan magához húzott. Szárazon nyeltem egyet, majd gyorsan összegyűjtöttem minden bátorságom, mielőtt feleltem.

– Neked csak a szád nagy, sose mernél engem bántani! – mondtam azért némi félsszel, melyet igyekeztem mosollyal leplezni.

– Kipróbáljuk cica? – vigyorgott és újabb két lépést tett felém. Úgy gondoltam, ismerem már eléggé ahhoz Emmettet, hogy tudjam, most is csak játszik, vagy legalábbis mertem remélni, hogy ismerem. Nem akartam gyávának látszani, de legfőképp azt nem akartam, hogy Edward azt higgye, félek a családjától, főleg ha a végén kiderül, hogy ez tényleg csak egy ártalmatlan Emmett Cullen féle játék, amihez már volt egyszer-kétszer szerencsém.

– Na, gyere, ha mersz! – incselkedtem, miután biztatón felnéztem Kedvesemre, hogy megnyugtassam, nem lesz semmi baj, majd kibújva a biztonságot jelentő ölelésből előreléptem pár lépést. Persze Emmettnek sem kellett több, rögvest kihúzta magát – mellkasán csak úgy feszült pólója –, majd miközben szemeit összeszűkítve sunyin nézett rám, ördögi mosollyal arcán elém lépdelt. Olyan hatást kellett, mintha nem is egy jól megtermett vámpírfiú állna előttem, hanem egy medve, főleg mikor fogai elővillantak, melyet Szerelmem halk, de erőteljes morgással jutalmazott. Aztán belenéztem az ugyancsak aranybarna szemekbe, melyek nem tudtak hazudni, amitől végül olyannyira megnyugodtam, hogy még el is mosolyodtam. Azonban, amikor Emmett váratlanul közelebb hajolt hozzám, hirtelen ledermedtem és még a levegő is bent rekedt tüdőmben.

– Nyugi, kislány, sosem tudnálak bántani! – súgta fülembe kedvesen.

– Tudom – fújtam ki megkönnyebbülve a levegőt.

– Ha gondoljátok, lefoglalhatom Belláékat, míg ti…

– Kösz Em, de ez nem szükséges – vágtam gyorsan közbe, mielőtt befejezhette volna mondandóját, amitől már így is pírba futott arcom.

– Na, jó, ti tudjátok – egyenesedett fel, miközben Szerelmem mellém lépve ismét magához ölelt. – Egyébként meg isten hozott a csa…

– Ezzel még várjunk! – intettem hallgatásra, majd ismét elszakadva Edwardtól – aki ezt fájdalmas ábrázattal és sóhajjal fogadta –, az idősebbik felé fordultam.

– Szóval átgondoltad a dolgokat – szólalt meg váratlanul, még mielőtt kinyithattam volna a szám. Egy pillanatra meglepődtem, de aztán gyorsan összeszedve magam és gondolataim, belekezdtem mondandómba.

– Igen át, ahogy kérted. Minden eshetőséget számba vettem, de a véleményem nem változott. Csak ismételni tudom magam, és kérni, hogy mondd meg, mi az ára – néztem rá jelentőségteljesen és reméltem megkapom a beleegyezését, mert biztos voltam benne, anélkül sose lehetnék igazán boldog Edwarddal.

– Hogyan? – kérdezte értetlenkedve Kedvesem, miközben mellém lépve megfogta bal kezem és összekulcsolta ujjainkat. Már most imádtam, hogy nem bír elszakadni tőlem egy percre sem, és csak attól féltem, ez az állapot megváltozhat. Soha többé nem akartam elereszteni, és reméltem, ezt rajta kívül nem csak az apja, de mindenki más is tudja.

– Nos? – sürgettem a választ, miközben Szerelmem ide-oda járatta a szemét köztem és az apja között. Ideges voltam, a gyomrom már diónyi nagyságúra zsugorodott, és csak most örültem igazán, hogy nem reggeliztem, ugyanis biztos voltam benne, még pár ilyen feszült pillanat, és viszontláttam volna az elfogyasztott ételt.

– Sokáig nem értettem, hogy apám miért szavazott akkor ellenem, azonban bár később megértettem és elfogadtam, átérezni csak most sikerült – pillantott a doktorra, aki előbb elmosolyodott, majd párszor finoman megütögette fia vállát.

– Tehát? – kérdeztem, miközben az ájulás kerülgetett.

– Azt hiszem, ezek után jobban oda kell majd figyelnünk és vigyáznunk az Isabellákkal – mosolyodott el Szerelmem apja, majd egy csókot lehelt kedvese feje búbjára. – Isten hozott a családban… Bells! – üdvözölt hivatalosan is.

– Ez… ez komoly? – hitetlenkedett Kedvesem, mialatt én köpni-nyelni nem tudtam, ráadásul lélegzetem mellett gondolataim is elapadtak. – Hallod, Bells? Bells!? – szólongatott Szerelmem, majd hirtelen felkapva elkezdett velem körbe-körbe forogni, mitől csak még jobban szédülni kezdtem, azonban jelenleg annyira boldog voltam, hogy most még ez sem számított, hiszen végre Ő teljesen, és csakis az Én Edwardom volt!

– Tedd már le szegényt, még a végén teljesen elszédül! – mentett meg Bella, mire Kedvesem azonnal megállt, majd talpra állított, de nem engedett el.

– Sajnálom, jól vagy? – nézett rám aggódón, majd miután aranyszín szemeibe nézve bólintottam, egy könnyed csókot nyomott számra.

– Sose voltam még ennél jobban! – mosolyogtam, majd az apjára néztem. – Köszönöm! – mondtam megkönnyebbülve, mire válaszul biccentett.

– Ha nem akarunk feltűnést kelteni, akkor ideje lesz indulni. Elég szembetűnő lenne, ha ma is mind hiányoznánk – szólt Alice.

– Igazad van, jobb lesz indulni – helyeselt az idősebb Edward, majd kedvesével együtt közelebb léptek hozzánk. – Ha hazajöttünk lesz pár dolog, amit meg kell majd beszélnünk, valamint néhány új szabályt is fel kell majd állítanunk – közölte diplomatikusan.

– Remélem, azt azért nem akarod megtiltani, hogy nyilvánosan is felvállaljuk a kapcsolatunkat, vagy igen? – kérdezte az Én Edwardom, mire kissé megijedtem, de az apja válasza megnyugtatott.

– Addig nem áll szándékomba ebbe beleszólni, míg helyesen cselekedtek és a szabályokat betartjátok. Amúgy meg ami azt illeti, még jót is fog tenni a hírnevednek – bazsalygott.

– Na, ja, a hírnevem – mosolygott ugyancsak Kedvesem.

– Bells! – kezdte Szerelmem apja újra komoly hangon. – Tisztában vagyok vele, hogy tudod, ennek ellenére muszáj vagyok figyelmeztetni, hogy a titkunkat soha, senkinek nem mondhatod el, különben mindannyian bajba kerülünk.

– Tudom, és nem kell aggódnod. Mint már mondtam, soha, senkinek nem fogom elmondani, hiszen nem kockáztatnám meg, hogy elveszítsem Edwardot! – néztem az említettre, mire ő orrát halántékomhoz nyomva mélyen beszívta a levegőt, majd egy csókot lehelt arcomra.

– Akkor mi most megyünk, ti pedig… Nos, azt hiszem, van mit megbeszélnetek – nézett a fiára, aki helyeslően bólogatott.

– Nagyon hasonlítanak rád a gyerekeid – mondtam Bellának, miután megölelt és üdvözölt ő is a családban.

– Inkább az apjukra – vágta rá, majd kedvesével a bejárati ajtóhoz mentek, ahol végül megálltak valószínűleg, hogy bevárják a többieket, akik közül időközben többen is odajöttek hozzánk.

Először Alice és Jasper léptek közelebb, majd míg Alice a nyakamba ugorva, csilingelő hangján közölte velem, hogy ő tudta, hogy így lesz, addig Jasper szokásához híven távolságtartó volt, de persze udvarias is, így ő is köszöntött a családjukba. Őket Emmett és Rosalie követte. Nagyot nyeltem, amikor Em széles vigyoráról Rose rideg arcára pillantottam. Tisztában voltam vele, hogy nem vagyok neki szimpatikus, csak éppen azt nem tudtam, hogy miért.

– Rosalie! – szóltam, utána amikor Emmettet hátrahagyva elindult az ajtó felé. Tudtam, nem a legjobb ötlet, hiszen látszik rajta, semmi kedve velem beszélgetni, mégis úgy éreztem, muszáj megkérdeznem. – Mi… miért utálsz ennyire? – böktem végül ki.

– Mert te is csak a bajt hozod a fejünkre! – közölte habozás nélkül, nem túl szívélyesen, de tőle nem is vártam mást, és legalább igazat mondott, amit értékeltem, bármennyire is fájt.

– Rose! – csattant fel Szerelmem mérgesen.

– Cica! – szólt rá kedvesebben Emmett.

– Ez az igazság! – mondta, majd újra hátat fordítva nekünk kiment a házból.

– Nem kedvel – motyogtam magam elé csüggedten, mialatt Emmett ugyancsak távozott.

– Senkit sem kedvel magán kívül! – próbált megnyugtatni Edward, de nem sikerült neki.

Ezután Carlisle és Esme üdvözöltek nagyon kedvesen, valamint bocsánatot kértek lányuk – Rosalie – viselkedése miatt, majd gyorsan félreálltak, hogy utat engedjenek Nessie-nek, aki könnyes szemekkel állt a nappali közepén, engem nézve.

– Bells… – kezdte elcsukló hangon. Szinte azonnal megértettem, hogy fél tőlem. Hogy fél a reakciómtól, miközben én mindig is szeretem őt, hiszen bármi is történt, én sose haragudtam rá. Szemeimet pillanatok alatt ellepték a könnyek, majd nem gondolkodva, a következő percben átszáguldva a szobán, nővérkém nyakába vetettem magam. Ekkorra már mind a ketten sírtunk.

– Szeretlek Bells, és sajnálom! – ölelt szorosan magához.

– Én is, szeretlen nővérkém, és hidd el, nem haragszom rád, sose haragudtam! Ráadásul, ha te nem lennél… ha nem lettél volna olyan makacs, akkor mi Edwarddal még mindig csak barátok lennénk. Köszönöm ezt neked. Köszönöm nővérkém, ezt sose fogom tudni meghálálni neked!

– Ugyan már, ne butáskodj! Hiszen én tartozom neked köszönettel mindenért, főleg, hogy boldoggá teszed az öcsém. Újra testvérek? – kérdezte, miután elengedtem a nyakát, hogy gyönyörű csokoládébarna szemeibe nézhessek.

– Mindörökre! – mondtam boldogan, könnyeimet törölgetve arcomról.

– Azért azt nem szeretném – mondta elkomolyodva, mire nekem menten lefagyott mosolyom arcomról, majd kikerekedett szemekkel, riadtan meredtem az előttem álló lányra.




_____________________________
*Az idézet, Gena Showalter tollából…

10 megjegyzés:

  1. Uuuuu *.* *leborulokelőtted*. Nagyon-nagyon-nagyon tetszett. (L)
    Ügyes Husom:P
    Puszi ^^

    VálaszTörlés
  2. Szia :)

    Szuper lett!
    Kicsit erősnek éreztem Edy randa beszólását,de valahol megértettem.
    Örülök hogy Edward végre elárulta Bellsnek hogy a fia szereti őt.Nem tipródnak tovább emiatt egymás idegein.Szegény Jasper vajon ilyenkor mit élhetett át? :P
    Kíváncsi leszek Bells magyarázatára,amit a szüleinek fog előadni :D
    Nagyon jól sikerült a másnapi belépője Bellsnek a házba,az a kisss,hmmm*csillogószemmelolvassa* :D
    -"Tudod,hogy mindenki minket néz?"-nagyon jóó,láttam lelki szemeim előtt :P :D
    Emmet és a nagymaci titulus már kötelező,örülök hogy beleírtad,és oooo,Alice, hát érte külön pirospont..köszikösziköszi
    Azért azon meglepődtem itt a végén hogy Nessie nem szeretné hogy Bells "mindörökre" a tesója legyen? :S
    Köszi !
    Pussz,és ölelés :)

    VálaszTörlés
  3. Ez tök jó lett! :) Végre összejöttek! H h Bellsnek még nem jutott eszébe h átváltoztassák? Na mind1. Majd eljön annak is az ideje. :) Mire gondolt Nessie ezzel a kijelentéssel?

    VálaszTörlés
  4. Szia Drága Krisz

    Igéretemhez híven írok neked mindegy hány óra van most.Hát először is nagyon örültem hogy végre összehoztad őket annyire szép volt bár az eleje ugye elég bruálisan indult Edward keményen odaszólt Bellsnek bár ugy gondolom hogy a körülményeket figyelembe véve 100%-ban megértem Edwardot hiszen mi lett volna ha megöli? Aztán ugye id.Edward fölvilágosíotta Bellst és már csak azon paráztam hogy Eddy ne nagyon haragudjon Bellsre hogy visszament a Cullenházba.Aztán a "Tudod hogy mindenki minket néz"! "Nem érdekel"! "Hát jó mert engem sem"! hát ott komolyan nem tudtam hogy sírjak vagy nevessek végülis ahogy magam elé képzeltem a többiek arcát nevettem de annyira meghatott hogy egy-két könnycsepp csak kicsordult.Imádtam nagyon és már alig várom hogy beszélgessenek és Edward elmeséljen neki mindent bíztos izgis lessz mert ha jól értettem akkor ők ma lógnak a suliból hogy megbeszéljék a dolgokat.Ja és Nessi majdnem elfelejtettem na itt megint két kombináció is lehetséges 1. azért nem akarja hogy testvérek legyenek örökké mert azt akarja hogy a sógornője legyen örökké bevallom én ezt tartom valószínűbnek. Vagy 2. nem akarja hogy vámpír legyen és így nem is lehet örökre kifejezést használni.Az Emettes dolog pedig már úgy tüník relytéj marad addíg míg meg nem kegyelmezel nekünk de egyre valószínűbb Ifj.Edward Cullen. Hi Hi Hi Hi Hi
    Na jó mostmár tényleg megyek aludni csak még egyszer leírom amit már ugyis tudsz hiszen már hallottad előttem párszor és másoktól is mégpedig hogy csodásan írsz és hogy iszom az írásodat.Puszi és jó éjt Pénteken majd még írok.Ja és legyél rossz tudod miért :D :D :D

    VálaszTörlés
  5. Szia!

    Juj, fantasztikus fejezet lett, de ismételten csak szajkózni tudom, amit eddig: Gonosz vagy! Egy rideg vámpír, aki nincs tisztelettel az olvasói ideg- és lelki állapotára, miután elolvasták ezt a fantasztikus fejezetet, majd álmatlanul hánykolódnak az ágyban. Ezek után meg újra bekapcsolják a gépet és ismét elolvassák a történeted, míg a fáradság le nem ragasztja a szemeiket:) Viszont csodálatos író, aki -akár tetszik, akár nem- tehetséges!!! Örülök, hogy rá találtam a blogodra:)(L)
    Hm... nem az örökkévalóságig? Tud valamit, amit én nem? :O Ne már!! :'( Hogy fogok így aludni...? -na nem mintha akarnék XD-
    Azt hiszem, hogy befejeztem a nyavalygást:) Imádlak, az írásaid és elképzeléseid pedig teljesen lenyűgöznek.
    A piros pöttyös könyveken is rajta van, hogy éppen mit "művelnek" veled:)Nos,
    Twilight:megborzongat
    New Moon:megbabonáz
    Eclipse:magával ragad
    Breaking Dawn:rabul ejt
    Bree Tanner rövid második élete -az eclips-hez: elsodor
    A Tied pedig: megérint, felemel, mélyen felkavar -hiszen ilyenek a függővégek...-, lenyűgöz -de ez nyílván való:)- beavat a titkokba, izgalomban tart-ismételten függővégek...-, megrémiszt, elvarázsol, felcsigáz, szórakoztat -és ezt mind úgy sorolom fel, hogy csak ömlenek belőlem a jelzők:)
    Azt hiszem ennél többet nem is kell írnom, mert mindent elmondtam, amit akartam:) Esetleg még ennyi: Boldog új esztendőt és ihletekben gazdag évet kívánok Neked, a Múzsa pedig gyakran látogasson el a házad felé, mert csak jól jár, ha benéz hozzá:)(L)

    OneGirl

    VálaszTörlés
  6. Szia
    Nagyon jó lett és szerintem ennek a fejinek ítélhetnénk a "Legviccesebb Fejezet" díjat :D
    Annyi volt benne de a kedvencem az Emmett-es beszólás volt: "Úgy tűnik elmarad a vacsi"
    az nagyon tetszett.Jó persze voltak benne elgondolkodtató részek is. Az a rész például kifejezetten tetszett amikor id. Edward hazavitte Bells-t és a kocsiban beszélgettek.Aztán amikor kijelentette hogy Bells nem lehet együtt Edwarddal akkor megijedtem hogy most megint nem fogja engedni de nem csalódtam benne!!! És az is nagyon jó volt amit id.Edward mondott hogy átérezte Carlisle helyzetét!!Ezek voltak a kedvenc részeim na meg persze hogy Edward újra együtt van Bells-szel.És akkor ezután jön majd a bonyodalom ,nem? Mondjuk Matt vagy esetleg Jake?Imádtam a fejit és ,lehet hogy azért mert most olvastam frissen, vagy csak mert itt már boldogok de nekem ez a kedvenc fejim ! :D És ezúton szeretném megköszönni az éves munkádat és hogy megajándékoztál minket ezzel a fantasztikus történettel!! Boldog Új Évet Krisz!
    Timi

    VálaszTörlés
  7. Szia!
    KÖSZÖNÖM, köszönöm köszönöm! Végre! A szívem dübörög, a vérnyomásom az egekbe... Annyira cukik együtt. Rosalie talán még Bellát is kedvesebben fogadta. Id. Edwárd - Bells beszélgetés volt az egyik kedvenc részem, annyira megérintett. Emmett ismét hozta a formáját...
    De gyanús vagy nekem csajszi Matt nagyon eltűnt, pillanatképek jönnek... Itt valami nagy robbanás lesz, mindenki fedezékbe!
    Imádlak Puszi Andi

    VálaszTörlés
  8. Szia!
    Itt vagyok,igaz tegnapra igértem,csak fiam altatása közben én is elaludtam :D (valószinű én aludtam el előbb XD).
    Imádtam ezt a részt.Igaz Edy kijelentése az elején kicsit erős volt,de hát őt is meg lehet érteni,neki sem lehetett könnyű.Alig várom az ő szemszögét,kiváncsi vagyok ű hogy élte meg a történteket.Emmett pedig ozta a formáját."Úgy tünik elmarad a vacsora" -*ezen nagyon röhög* Imádom,hogy mindent képes elviccelni,na meg hogy mindig tarkón csapja valaki:D Na meg Alice is,a kis mindent tudó:P Végre megtudta,hogy Edy is szereti,ideje volt.Hát id.Edward kijelentésénél,hogy nem lehetnek együtt kicsit rám hoztad a frászt,hogy most akkor mi van.De igy,hogy belement,igy már oké:)Kiváncsi vagyok mit fog mondani Bells a szüleinek,még jó,hogy ilyen engedékeny anyukája van:)
    Rose is hozza a formáját,talán még undokabb is lett.Rajta nem is lepődtem meg.Nessi reakcióját viszont nem igazán értem.Nem akarja,hogy esetleg Bells majd egyszer átváltozzon?Nem akar neki olyan életet,mint az övék?Na mindegy,remélem a következő Bells szemszögesből majd kiderül.

    Addig is sikerekben gazdag,nagyon boldog új évet kivánok,estére pedig nagy bulizást,csak a pezsgővel vigyázz!!!:D

    VálaszTörlés
  9. Sziasztok!

    Anne!

    Köszi lánykám, örülök, hogy tetszett! :)

    Légy rossz, sok sikert a vizsgákhoz! ;)

    Puszil anyád! :P



    Molly!

    Örülök, hogy tetszett! :)
    Igen, direkt erősre akartam. Abban az állapotban, szerintem ez normális, és részemről pedig megengedhető volt. *pirul*
    Szegény Jazznek, később még jó lesz, szóval ne sajnáljuk. Hehe :P
    Na igen, Bells és a szülei egy külön kis történet! :D
    Örülök, hogy tetszett a csók és, hogy bele tudtad magad élni, vagy legalábbis láttad magad előtt a történéseket. :)
    Nos igen, Emmett egy imádnivaló nagymaci :P Alice pedig... ugye ő Alice! :D A piros pontomat felírtam a többi mellé! XD
    Na igen, Nessie és az ő különös válasza. ;)

    Légy rossz nővérkém! ;)

    Pusza, Krisz



    Viki!

    Örülök, hogy elnyerte tetszésed! :)
    Igen, én is örülök, már vártam, mikor hozhatom össze őket. :)
    Nos, talán azért nem jutott még eszébe Bellsnek, mert alig egy fél napja jött rá, hogy a szerelme vámpír, és egyenlőre azzal volt elfoglalva, hogy Edy akkor most szereti vagy sem. Edy nélkül a halálra vágyott, de most, hogy viszonzott lett a szerelem, kitudja. ;)
    Na igen, Nessie és az ő különös kijelentése. ;)

    Légy rossz és előre is szép hetet kívánok! :)

    Pusza, Krisz



    Andi!

    Jaj, mondtam, hogy aludj! Te! :D De azért nagyon szépen köszönöm! :)
    Örülök, hogy örülsz, hogy összehoztam őket, én is nagyon vártam már! :P
    Igen, az elejét direkt úgy szerettem volna megírni. Az oda szerintem kellett, Edy szemszögéből érthető reakció volt, részemről pedig szerintem megengedhető. *pirul*
    Jaj, nem akartalak megsiratni, de örülök, jól esik, hogy így hatottak rád a soraim. :)
    Igen, lógni fognak a suliból, mert tényleg sok mindent meg kell beszélniük. :)
    Na igen, Nessie és az ő dolgai... Nos, majd kiderül, hogy melyik kombinációd helyes. ;)
    Az Emmettes dologra a 15. fejezetben megkapod a választ, szóval nyugi. :)
    Köszönöm a szép és biztató szavakat! :) *pirul*

    Légy te is rossz és előre is szép hetet kívánok! :)

    Pusza, Krisz



    OneGirl!

    Örülök, hogy ennyire tetszett! :)
    Nos, köszönöm ezt a gyönyörű bókot! XD Imádom! :D
    Én még jobban örülök, hogy rá találtál a blogomra. Egy édes lányka vagy, és boldog vagyok, hogy tudok neked is szerezni pár örömmel teli percet! :) Köszönöm! *pirul*
    Nos, Nessie már csak ilyen, azonban remélem, tudtál aludni! ;)
    SOSE nyavalyogsz, ezt jegyezd meg! ;)
    Jaj, asszem bőgni fogok! Ez amit mondtál a pirospöttyös könyvekkel, nos... Köszönöm! *meghatódik, egy könnycseppet még el is morzsol*
    Köszönöm a jó kívánságaidat, neked is Boldog új esztendőt még egyszer, és ihletben gazdag évet, valamint millió és egy Múzsa csókját homlokodra! :)

    Légy rossz és előre is szép hetet kívánok! :)

    Pusza, Krisz



    Timi!

    Örülök, hogy tetszett, és köszönöm a díjat! :P
    Igen, ha Emmettről van szó, akkor móka és kacagás. :D Nagyon csípem a nagymacit, ilyen bátyót szeretnék. :P
    Örülök, hogy úgy látod, hogy Id. Edward jól tette, amit tett, és nem csalódtál benne. :)
    Igen, most Bells és Edy összejöttek, azonban ugye ez így egy nagyon lapos történet lenne, szóval igen, még csak most jönnek a bonyodalmak. Azonban, hogy mik azok, az legyen meglepi. ;)
    Kedvenc feji? Örülök, de remélhetőleg lesz jobb is! :)
    Oh, megint csak elérzékenyültem a szavaidtól. *elmorzsol egy könnycseppet*
    Én köszönök mindent! Hogy olvasol, hogy lelkesen véleményezel, ez nagyon sokat jelent nekem. Boldog vagyok, hogy örömet tudtam szerezni neked! :) Köszönöm! :)

    Légy rossz és előre is szép hetet kívánok! :)

    Pusza, Krisz

    VálaszTörlés
  10. Andi!

    Ugyan! Én köszönöm! :) Örülök, hogy ennyire tetszett! :)
    Jaj, vigyáz a szíveddel meg a vérnyomásoddal, de azért nagyon drága vagy! :D
    Igen, cukik együtt! :D
    Na igen, azt hiszem igazad van, Rose tényleg kedvesebb volt anno Bellával, mint most Bellsszel, de majd erre is adok magyarázatot. ;)
    Szerettem írni az id. Edward és Bells beszélgetést, örülök, hogy megérintett. :)
    Hehe, én gyanús? :P Ahm igen, Mattről most nem írtam, de ami késik az... ugye? ;)
    Hehe, ez jó, robbanás! :D Nyugi, de ezért készülhetsz. ;)
    Köszönöm, én is szeretlek! :D

    Légy rossz és előre is szép hetet kívánok! :)

    Pusza, Krisz



    Erzsi!

    Ugyan, köszönöm, hogy írtál! :)
    Örülök, hogy elnyerte tetszésed ez a rész is! :)
    Igen, azt az Eds részt az elején direkt így akartam. Szerintem ez egy normális reakció volt a részéről, részemről pedig asszem megengedett. *pirul*
    Igen, Emmetten már csak nevetni lehet! :D Nagymaci meg nagybátyó! :D Örülök, hogy tetszett, főleg mert ugye te Team Emmett vagy. :)
    Na igen, Bells és a szülei egy külön történet, viszont bármilyen engedékeny is az anyja, van egy morcos apja. :S
    Igen, Rose tényleg nem olyan mint Bellánál volt, de majd erre is jön a magyarázat. ;)
    Na igen, Nessie... Ahogy mondod, majd Bells szemszögéből kiderül minden. ;)

    Légy rossz és előre is szép hetet kívánok! :)

    Pusza, Krisz

    VálaszTörlés