2010. augusztus 12., csütörtök

New Sun - Sunrise - 3. fejezet



3. A MEGHÍVÁS


MÉG EGY PILLANTÁST VETETTEM A CULLEN CSALÁD TÖBBI TAGJÁRA, majd Edward után eredtem. Éreztem, hogy a kíváncsiskodó tekintetek még mindig követnek, de most már nem zavart annyira, bár már vártam, hogy kiléphessek innen, magam mögött hagyva őket.

Megint csak nagy megdöbbenésemre a mogorva énje mellett ismét megmutatkozott a kedves és udvarias, mikor is az ajtónál bevárt, melyet még mielőtt odaértem volna, szélesre tárt előttem. Egy pillanatra megtorpantam, kedvesen, ugyanakkor hitetlenül nézve rá, de mivelhogy egyetlen arcizma sem rezdült – melyek még mindig kissé feszültek voltak –, fogtam magam és kisétáltam az ajtón, majd visszapillantva láttam, ő is ugyanígy tesz.

Hagytam, hogy megelőzzön, majd követtem egyenesen az iskola parkolójába, ahol jelenleg egy lélek sem tartózkodott. Egyenesen a foglalt helyek felé ment, majd megállt az ezüstszínű Volvo és a fekete Hybrid között parkoló, metálszürke Audi előtt. Mivel a minap nem láttam itt parkolni ezt a kocsit, na és őt sem elmenni a többiekkel, na meg hát rajtam kívül ki lenne olyan vakmerő – vagy inkább eszement –, hogy melléjük parkoljon, így valószínűnek tartottam, hogy ez az ő kocsija. Erről eszembe jutott az enyém, majd gyorsan felé is kaptam pillantásom, de sértetlen volt – legalábbis egyelőre.

Elnézve a három autót és a márkás, valószínűleg méregdrága ruhákat, melyeket hordtak, volt bennem némi előítélet, mivelhogy nem szerettem azokat, akik felvágtak a pénzükkel. Ez mondjuk részben magyarázatot adhatott volna rá, hogy az itteniek miért így viszonyulnak hozzájuk, de mivel nem akartam én is egy lenni azok közül, akik anélkül ítélkeznek mások felett, hogy ismernék a tényeket, így ezt az előítéletemet megpróbáltam félretenni.

– Beszélni akartál velem, nos? – mondta megvillanó szemekkel.

– Én csak… – kezdtem megint habogva, majd gyorsan összeszedtem magam, amennyire csak tudtam. – Csak bocsánatot akartam kérni a viselkedésem miatt. Kissé tolakodó voltam, pedig nem akartam, legfőképpen nem akartalak vele megbántani. Tudom nem a legideálisabb bemutatkozás volt, sajnálom. Remélem, nem haragszol – néztem rá reménykedve, elfogadja-e a bocsánatkérésem.

– Mondtam már, hogy felejtsük el. Ennyi? – hangja még mindig kemény és zord volt, ami nem esett jól.

– Nem! – vágtam rá határozottan, amitől nem csak ő döbbent meg, de én magam is. – Mármint hogy… – akartam helyesbíteni, de végül meggondoltam magam, és mélyet sóhajtva folytattam. – Megnézhetném a karkötődön lévő címert? – kérdeztem, mint akibe visszatért a bátorság, pedig közel sem ez volt a helyzet.

A kíváncsiság hajtott, valamint a dac. Most már egyre jobban érdekelt az a karkötő, ahogyan gazdája is. Túl titokzatos volt Ő nekem, főként ezzel a két ellentétes énnel. Bár sosem tanultam pszichológiát, de sokat olvastam ilyesfajta írásokat, melyeket aztán az életben is számtalanszor hasznosítottam, így könnyebben kiismerve az embereket, bár még így is sokszor tévedtem.

Kicsit várt még, de mikor látta, komolyan gondoltam, amit mondtam, egy könnyed mozdulattal feltűrte jobb kezén az ingujját, majd ökölbe szorítva annak kézfejét, felém fordította a címert. Fejét eközben félre fordította, csakhogy ne is lássa, ahogy nézem. Bántott visszautasító viselkedése, miközben én kedvesen próbáltam meg felé közeledni.

Nem akartam megint tolakodó lenni, de azért egy lépésnyit közelebb léptem hozzá, hogy jobban szemügyre vehessem, mit is ábrázol az ezüstszínű alakzat. Háromféle szimbólumot sikerült végül kivennem. Az egyik egy oroszlán volt, a másik egy kéz – tenyérrel felfelé –, a harmadik pedig három lóhere volt, melyek az oroszlán alatt egy keskeny „V” alakú szalagon helyezkedtek el.

Már előre tudtam, hogy megint rosszul teszem, ha engedek a kísértésnek, de annyira nagy volt a csábítás, hogy végül nem tudtam neki ellenállni. Lassan emeltem fel kezem, hogy ha csak egy pillanatra is, de megérinthessem ámulatom tárgyát. Mikor már majdnem elértem azt, kezem megremegett, majd ettől elvétve a célt, a karkötő helyet jéghideg bőréhez értem. Amint ujjaim megérintették alkarját, rögvest rám nézett vészesen kikerekedett szemeivel, melyek most mintha sokkal tisztábbak lettek volna, mint eddig bármikor.

Bár igazából nem tettem semmi rosszat, és most Edward sem úgy nézet rám, mint aki menten megöl egyetlen pillantásával, mégis halálra rémültem, majd gyorsan elkaptam kezem, de ő utána nyúlt és megragadta kézfejem.

Értetlenül néztem először kezeinkre, majd őrá. Aprót rázott a fején, mint aki így akarja kitisztítani gondolatait, majd mialatt ő is engem nézet, lassan elengedte kezem, miközben ujjait még végighúzta kézfejemen egészen ujjaim hegyéig, ahonnan egyenesen teste mellé ejtette kezét, melyet aztán ismét ökölbe szorított.

Az én kezem aprókat remegve állt még mindig a levegőben, miközben elakadó lélegzettel figyeltem Őt. Nem értettem, egyszerűen képtelen voltam kiigazodni rajta. Mintha nem is egy személy lakozna az előttem álló testben. Mintha csak a mogorva személyiség elnyomná a kedveset és udvariasat, mely így csak néha tud a felszínre törni.

Elmélkedésemből aztán Edward hangja zökkentet ki, mikor figyelmeztetett, hogy tanácsosabb lenne levegőt is vennem, az életben maradás érdekében. Először nem is értettem mire céloz, de amint tudatosult bennem, hogy zihálok, mivel alig kapok levegőt, mély lélegzetvételekkel próbáltam meg ismételten megtölteni tüdőm az éltető oxigénnel. Egy pillanatra még szemem is le kellett hunynom, hogy megnyugodhassak, majd mikor újra felnéztem még elkaptam azt a halvány mosolyt, mely átfutott arcán.

– Azt még elárulod, mit jelképez a címer, amit hordasz? – szóltam utána mikor elindult visszafelé az ebédlőbe.

– Ez a Cullen család jelképe, vagy ahogy te mondod, címere – felelte felém se fordulva, majd gyors léptekkel távozott.

Még egy jó percig álltam mozdulatlan, magam elé meredve, majd nagyot sóhajtva én is elindultam a menza felé. A többiek, amint visszaértem és leültem közéjük, persze azonnal faggatni kezdtek, hogy mi volt ez az egész, meg hogy honnan ismerem én Edwardot, és hasonlók. Először még csak-csak válaszoltam a kérdéseikre, hogy irodalomról, meg hogy csak valamit megkérdeztem tőle, de végül feladtam és rájuk hagytam a dolgot, mondván gondoljanak azt, amit akarnak.

Rebeca ezek után ismételten feltette a kérdést, hogy hol voltam biológián, mire elmondtam a részben kitalált sztorit, hogy elírták az órarendem, így kétszer szerepelt rajta egy óra, és hogy csak így, az órarendem megváltoztatásával tudták ezt korrigálni. Persze először furán nézet rám, de valószínűleg annyira hiteles voltam, hogy végül elhitte. Nem volt túl kellemes hazudni neki, de hát az igazsággal csak még kellemetlenebb helyzetbe hoztam volna mindannyiunkat.

Mialatt a többiek a hétvégén rendezendő buliról beszélgettek, melyet Melissa ad majd az apja part menti házában, én a zöldségeket piszkálgattam a tányéromban. Melissán látszott, hogy az apja elég gazdag lehet, mert szemmel láthatólag is mindig nagyon drága ruhákban járt, és hát a vadonatúj autója sem volt egy utolsó darab, melyről tegnap tett említést a többieknek, és valószínűleg azóta már mindenkinek meg is mutatott.

Engem ezek a dolgok nem érdekeltek. Ha akartam volna én is járhattam volna drága ruhákban, hiszen a szüleim jól kerestek mindig is, de mivel nem szerettem a felesleges pénzköltést, ráadásul elítéltem az olyanokat, mint Melissa, akik a pénzükkel akarnak felvágni, így nem tettem.

Akaratlanul is hallottam miről beszélgetnek, de nem nagyon figyeltem oda, mivel Melissával nem voltunk éppen a legjobb barátok. Sőt semmilyen barátságról nem lehetett köztünk beszélni, így tisztában voltam azzal is, hogy nem vagyok hivatalos, ami mondhatni megkönnyebbülést is jelentett, mert így nem kellett jópofiznom a bulin.

Az ebédet követően, mely részemről egyenlő volt a semmivel – mivel egyetlen falat sem ment le a torkomon –, úgy gondoltam nem megyek be a következő órámra, ami matematika volt, és egyébként sem tartozott a kedvenceim közé – bár ebből is mindig jeles voltam –, de végül mégiscsak rászántam magam, hogy bemenjek.

Még jóval becsengetés előtt beértem, pedig még a szekrényemből is ki kellett vennem pár dolgot, majd meglepődve vettem észre, hogy Hanna is erre az órára jár. A terem két oldalán kétszemélyes padokból álló oszlop volt, míg középen egybefüggő asztalsorok álltak. Hanna az utolsó előtti ilyen asztalsor szélén ült, majd mikor észrevett intet is, hogy foglaljak helyet mellette.

El is indultam felé, majd fél úton járva észrevettem a terem végében álló, egyik kétszemélyes padban Edwardot. Egy percre megtorpantam, majd miután Hannára mosolyogtam, útirányt változtatva gyors léptekkel odamentem Edward padjához, és kérdezés nélkül helyet foglaltam mellette. Meg is kaptam érte a szúrós pillantást, melyet a szeme sarkából küldött felém, de már nem törődtem vele, ahogyan azzal sem, hogy Hanna kiguvadt szemekkel néz engem.

– Mit jelentenek a szimbólumok a címeren? – kérdeztem felé fordulva.

– Látom, ha egyszer valamit a fejedbe veszel, akkor attól nem tágítasz! – morogta felém pillantva.

– Ilyen típus vagyok. Nos? – kötöttem az ebet a karóhoz.

– Az összetartozást jelképezi. Kielégítő választ kaptál? – fordította felém végre fejét.

– Lehettél volna kicsit bővebb is, de ám legyen – mondtam miközben a tanár a csengetéssel egy időben megjelent a teremben és elkezdte az órát.

– Akkor most már abbahagyod a kérdezősködést?

– Azt nem mondtam – fojtottam el egy vigyort.

– Mit akarsz még tudni? – kérdezte ismét zord hangon.

– Mért vagy velem ilyen elutasító? Én csak igyekszem barátságos lenni, de te nem könnyíted meg a dolgomat – böktem ki az igazságot.

– Nem igazán vagyok az a… barátkozós típus!

– Azt észrevettem – sóhajtottam, majd mikor láttam, valamit, vagy inkább valakit nagyon néz, egyszerűen rákérdeztem. – Mi az?

– A barátnőd, minket néz – bökött a fejével Hanna felé, de mikor odakaptam tekintetem, ő rögvest levette rólunk övét, és úgy tett, mint aki mindvégig a tanárra figyelt.

– Tetszel neki – bukott ki belőlem.

– Tudom – válaszolta könnyedén, mire megdöbbenve kérdőn néztem rá. – Mi az? – értetlenkedett.

– Akkor mért nem hívod el randira?

– Nem az esetem.

– Oh, vagy úgy, értem. Hát akkor mégis, milyen lányok jönnek be neked? Az olyan Melissa típusúak? – kérdeztem rá majdnem konkrétan, bár tudtam, anno lekoptatta.

– Melissa Hardra gondolsz? Nos, ő egy elég idegesítő lány. Jobban teszed, ha vigyázol vele – mondta majd aprót rázva a fején kuncogni kezdett. Sejtettem, hogy nem a mondottakon derül ilyen jót, és mivel kíváncsi típus voltam, így rá is kérdeztem rögvest, de ő persze azt felelte semmin, és hogy felejtsem el.

Egy ideig hallgattam is, és próbáltam – tényleg próbáltam – a tanárra figyelni, de ez mellette ülve nehézkesen ment, így inkább feladtam a hasztalan próbálkozást, és újrakezdtem, mivel még annyi dolog volt a fejemben, amit meg akartam kérdezni, vagy éppen megvitatni vele.

– Nagy családod van – kezdtem bele.

– Na ja, nagy – válaszolta unottan, megint csak egy szúrós pillantás kíséretében.

– Te is Dr. Cullen örökbefogadott fia vagy? – kérdeztem rá, mivel már az egész családjáról tudtam ki milyen kapcsolatban áll egymással, kivéve róla.

– Nem – válaszolta szűkszavúan, de nem adtam fel.

– Akkor? – kérdeztem, mire nagyot fújtatva végre válaszolni méltóztatott.

– Én Carlisle unokaöccse vagyok.

– Mármint Dr. Cullené?

– Igen, Dr. Carlisle Cullené.

– Hát ez igazán rendes tőle és a feleségétől. Mármint, hogy ennyiteket befogadtak és nevelnek. Igazán jó emberek lehetnek.

– Igen, ők tényleg jó… emberek.

– Efelől semmi kétségem!

– Veled mi a helyzet? – kérdezte megint csak nagy megdöbbenésemre, amitől most még a szám is tátva maradt és szemeim is vészesen kikerekedtek. Nem értettem, hiszen eddig még válaszolni is alig akart, most pedig ő kezdeményezte a beszélgetés folytatását.

– Velem? Nos… én… egyke vagyok, bár mindig is szerettem volna testvért, de így alakult.

– Jó ha az embernek van testvére.

– Na igen, gondolom – néztem rá hitetlenül, miközben arra gondoltam, megint csak a kedvesebbik énje kerekedet felül.

– Honnan költöztetek ide? – folytatta a kérdezősködést.

– Californiából, pontosabban Montereyből – válaszoltam önkéntelenül is mosollyal arcomon, mert úgy éreztem, ez akár egy barátság kezdete is lehet.

– Ott mindig süt a nap, igaz?

– Elég sokat süt.

– Ellenben Forksszal – állapította meg a nyilvánvalót.

– Hát igen, a kettőt nem lehet összehasonlítani – sóhajtottam lemondóan, miután belegondoltam a kettő közti különbségbe. – És… – kezdtem újra a kérdezősködést, még jobban felé fordulva. A mozdulattól összekötött hajam az arcomba hullott, majd miután egy gyors mozdulattal hátradobtam, láttam, hogy arcán valamiféle különös fintor jelent meg, és hogy kezeit ismételten csak ökölbe szorítva a pad alá rejti. Nem értettem mi baja, hogy már megint mitől változott meg, alig egy szemvillanás alatt. Tartottam is tőle, hogy ismételten a mogorva énje kerekedet felül, elnyomva teljesen a kedveset. – Ti mindig itt laktatok? – kérdeztem, majd láttam, hogy erőt vett magán mielőtt kissé felém fordulva válaszolt.

– Nem. Három éve költöztünk vissz… ide Forksba.

– És előtte?

– Több helyen is laktunk, legutoljára Alaszkában.

– Üh… – futott végig egy hideg borzongás a gerincemen. – Szóval ti szeretitek az ilyen hideg, nedves és csapadékos helyeket, igaz? – nevettem el magam, szerencsére csak alig hallhatón.

– Valahogy úgy – villantott felém egy édes félmosolyt, amitől a szívem kihagyott egy ütemnyit. A csengő ezt követően nem sokkal megszólalt. Meglepett, hogy ilyen gyorsan eltelt ez az óra, és most volt először, hogy nem akartam hallani a hangját, ellenben a mellettem ülő felcsendülő hangjával.

– Milyen órád lesz? – kérdezte miután felállt az asztaltól, és a másik oldalamra lépet.

– Azt hiszem, torna – mondtam kissé kételkedve, mert még nem igazán volt időm megtanulni az új órarendem.

– Nekem mellette lesz órám, ha gondolod, mehetünk együtt – ajánlotta fel, mire a kezemben lévő könyvek kiestek, majd hangosan koppanva értek földet.

Legbelül azonnal leszidtam magam, amiért ilyen szerencsétlen vagyok, és éppen akkor mikor ő is jelen van. Már éppen mozdultam volna, hogy összeszedjem könyveim, de megelőzött, így mire akár csak egy mozdulatot is tehettem volna, ő már fel is egyenesedet kezében tartva könyveimet. Azt mondta majd ő viszi, én pedig nem mertem – és persze nem is akartam – vitatkozni vele, így miután táskámat átvetettem vállamon, elindultunk kifelé a teremből, közben elhaladva Hanna mellett, akitől megvető pillantásokat kaptam. Nem kellett magyarázni, hogy mért érdemeltem ki ezt tőle, hiszen tudtam az egyetlen bűnöm, hogy azzal a sráccal barátkozom, aki neki annyira tetszik.

Csendben haladtunk a déli szárny felé, ahol a tornaterem volt. Ahogy elhaladtunk a folyosón mindenki utánunk fordult, és ugyan ez volt a helyzet, ahogy kiértünk az épületből. Mit néznek? – kérdeztem idegesen magamtól. Már rég el kellett volna múlnia az új diák szindrómának. Aztán rájöttem, mért néznek, éppen abban a percben, mikor Edward megszólalt.

– Ne is foglalkozz velük! – kezdett bele. – Tudod, nem vagyok a suli legnépszerűbb sráca. Mint mondtam, nem igazán vagyok az a barátkozós típus.

– Szóval akkor most, azért néznek minket, mert mi… együtt vagyunk?– kérdeztem rá, bár magamtól is erre a következtetésre jutottam.

– Gondolom, bár az emberek kiismerhetetlen lények – húzta fintorra száját.

– Ez igaz – adtam igazat neki, majd nagyot sóhajtva álltam meg a tornaterem bejárata előtt.

– Akkor majd holnap – mondta, majd miután bólintottam átnyújtotta a biológia könyvem, melyet haza akartam vinni, ellenben a többivel, melyeket kis kerülővel, betettünk a szekrényembe idefelé jövet. A könyvet a mellkasomhoz szorítva figyeltem, ahogy egy Szia után távozik, majd miután befordult a sarkon, és én már nem láttam, besiettem az épületbe, hogy legyen elég időm átöltözni.

Az öltöző ajtajában aztán megtorpantam, mikor meghallottam a bentről kiszűrődő beszélgetésfoszlányokat. Óvatosan nyitottam résnyire az ajtót, hogy jobban hallhassam és láthassam is a bent lévőket.

– … Én mondom nektek lányok, még a cuccát is vitte – mesélte Hanna Melissának és Rebecának, nem éppen kedves hangnemben beszélve rólam.

– Én már az első percben láttam, hogy valami nem stimmel ezzel a lánnyal. Megjátssza itt nekünk a szendét, közben pedig… – csattant fel Melissa, de mielőtt befejezhette volna Rebeca közbevágott.

– Csak azért beszéltek így róla, mert mind a ketten féltékenyek vagytok rá Edward miatt! – védett meg, mely kis megnyugvással árasztotta el mellkasom, hogy legalább ő mellettem van, és hogy legalább őt a barátomnak tudhatom.

– Ne nevettesd ki magad! – mordult fel Melissa.

– Te nevetteted ki magad. Mért fáj az neked, hogy barátkozik vele? – vágott vissza Rebeca, majd hirtelen csend lett, mert észrevettek.

Nagyot nyelve léptem beljebb, majd a legtávolabbi üres padhoz mentem, melyre letéve dolgaim, nekifogtam az öltözködésnek, úgy téve, mint aki nem is hallott semmit, és nem is vette észre őket.

A mai órán tollasoztunk. Szerencsére Rebeca felajánlotta, hogy legyünk együtt, én pedig nem tiltakoztam, sőt inkább örültem. Egy ideig csendben játszottunk a terem egyik végében, elég távol a lányoktól, majd mikor mind a ketten elfáradtunk a padokhoz mentünk, hogy leülve rá kifújhassuk magunkat.

– Ne is törődj velük! – szólalt meg Rebeca, mikor látta, hogy a lányokat nézem. – Hanna és Melissa csak féltékenyek.

– Pedig nincs rá okuk.

– Tényleg úgy gondolod? – nézet rám felvont szemöldökkel.

– Mért lenne? Hiszen én csak beszélgettem Edwarddal – vontam meg a vállam értetlenül. Tényleg nem tettem mást, mint beszélgettem vele, hogy kicsit közelebbről is megismerhessem a mindenki által furcsának titulált fiút. A titokzatossága felkeltette a figyelmem, és talán az is közre játszott abban, hogy meg akarom ismerni, hogy pontosan tudtam, milyen kívülállónak lenni. Mondhatni sorstársak voltunk.

– Kisanyám, te nagyon félre vagy informálva! – nevetett Rebeca. – Tudod, Edward a családján kívül nem nagyon beszél másokkal, legalábbis itt a suliban. Jó, néhanapján egy-két sráccal az évfolyamából szokott, de az is a ritka pillanatok egyike közé tartozik. Tudod, az egész Cullen család egy elégé magának való típus, nem nagyon barátkoznak másokkal, bár Rosalie-t leszámítva a lányok jó fejek, csak hát ők is inkább a többiekkel vannak, akik meg persze tényleg nem nagyon barátkoznak másokkal. Szóval amellett, hogy a suliban sokan tartanak tőlük, mégis nagy szó az, ha valaki egy Cullennel barátkozik. Na meg hát, te is jól tudod, hogy Hanna fülig bele van esve, Melissa pedig… nos, hát őt egész egyszerűséggel lekoptatta Edward, mikor randit kért tőle.

– Igen, tudom. Azt mondta azért, mert egy elég idegesítő lány – bukott ki belőlem, mellyel egyet is értettem.

– Hogyan? – nézet rám megdöbbenve. – Ti beszéltetek róla?

– Csak megemlítette – mondtam zavartan.

– Értem. Nos, hát most már legalább tudod, hogy áll a helyzet. De ne aggódj, hiszen tudod, amelyik kutya ugat, az nem harap.

– Remélem, igazad van – sóhajtottam, majd felálltam és intettem, hogy folytassuk a játékot.

Amint kicsengettek, én voltam az első, aki visszaért az öltözőbe, majd gyorsan magamra kapva ruháimat már mentem is, csak hogy ne kelljen a szükségesnél több időt egy légtérben töltenem Melissáékkal. Egyenesen a parkolóba mentem, hogy minél hamarabb otthon lehessek, és részben elfelejthessem ezt a mai napot. Ahogy leértem a lépcsőn, mely a parkolóba vezetett, tekintetem azonnal Feléjük vándorolt.

Négyen a Hybridnél álltak, Bella és az idősebb Edward az ezüstszínű Volvonál, míg a fiatalabbik Edward a saját autójánál, nyakában egy számomra eddig ismeretlen lánnyal. Valami hirtelen nyílalt bele a mellkasomba, ahogy őket néztem, de nem találtam magyarázatot erre a furcsa, feszítő érzésre.

A lány egyidős lehet velem. Haja bronzvörös, akár csak a két Edwardé. Arca gyönyörű, tökéletes és falfehér akár csak a többieké, és olyan karcsú volt, hogy mellette kövérnek éreztem magam, pedig nem voltam több ötvenkét kilónál.

Bár úgy tudtam Edwardnak nincs barátnője, de a látottak nem ezt igazolták. Az, ahogyan ölelgette, túl bizalmas volt ahhoz, hogy csak egy egyszerű barát legyen. Belemerülve aztán gondolataimba későn figyeltem fel rá, hogy a lány észrevette, őket nézem, majd miután elengedte Edward nyakát, ő is felém fordult, valószínűleg, hogy láthassa, kit néz a lány.

Beharapva alsó ajkam, indultam meg feléjük, hogy elérve kocsim végre eltűnhessek innen. Elhaladva mellettük zavarom csak még nagyobb lett a felém vetett pillantásoktól. Lesunyt fejjel haladtam tovább, és örültem, mikor végre elértem célom. Az autóm úgy tűnt, egyetlen karcolás nélkül úszta meg ezt a mai napot. Így visszagondolva nem is értettem, miért aggodalmaskodtam reggel, hogy baja eshet, csak azért, mert ideálltam, mikor Cullenék nem holmi vadállatok. Ezen jót nevettem volna magamban, ha éppen nem éreztem volna a hátamon a pillantásukat.

Már éppen a kilincs felé nyúltam, mikor egy igen kellemes, lágy, dallamos hang csendült fel a hátam mögött.

– Jó kocsi, tetszik a színe. A tiéd? – kérdezte a hang, majd mikor lassan megfordultam láttam, hogy a gyönyörű lány az. Egész testemben ledermedtem, pedig nem volt ijesztő, éppen ellenkezőleg, nagyon is kedves volt, és ahogy mosolygott, az csak még barátságosabbá tette egész lényét. Alig kétlépésnyire állt tőlem, így tisztán láttam ragyogó csokoládébarna szemeit, melyek annyira megigéztek, hogy válaszolni is elfelejtettem.

– A tiéd? – kérdezte újra, töretlenül mosolyogva.

– Ő… Igen – nyögtem ki végül.

– Nekem is egy hasonlóm van. Szeretem, mert gyors és megbízható.

– I… Igen… az – nyögdécseltem még mindig, de most már inkább csak zavaromban.

– Jössz már? – kérdezte a bársonyosan csengő, ugyanakkor ismét zord hang, mely ma egész nap a fülemben csengett.

– Akkor, szia – köszönt el tőlem a lány, ugyancsak mosolyogva, majd olyan kecsesen távozott, mintha csak egy szellő kapta volna fel törékeny testét, és lebbentette volna arrébb. Oda érve még összenéztek Edwarddal, majd beszállva az autóba elhajtottak a másik két kocsi társaságában.

Beletelt egy pár percbe, mire feleszméltem, majd beszálltam a kocsimba és én is elhagytam az iskola területét, bár megdöbbenésemen, melyet a lány okozott azzal, hogy megszólított, csak lassanként lettem úrrá.

A következő napon nem találkoztam Edwarddal, ellenben álmommal, valamint hogy, mikor a minap elkísért tornára azt mondta másnap találkozunk, de nem jelent meg az iskolában. Nem úgymint a barátnője, kivel a Sors összetett két órára is azon a napon.

Először biokémián találkoztunk, majd fizikán. Mind a két alkalommal kedvesen mosolygott rám, mikor meglátott, én pedig kezdtem rosszul érezni magam, amiért az én mosolyom csak erőltetett volt. Nem tudtam miért van ez, hogy miért viselkedem így, mikor ő olyan kedves velem, pedig nem is ismer. Aztán megrémisztett a tény, mikor arra gondoltam kezdek hasonlítani Melissára.

A következő napnak már eleve úgy indultam neki, hogy tudtam ma sem jön, nem láthatom és nem beszélhetek vele, de végül megérzéseim – szerencsémre – hamisnak bizonyultak. Mikor megláttam a parkolóban, a szokásos helyén az autóját, melegség öntött el önkéntelenül is a mellkasom, és alig bírtam kivárni a harmadik órát, hogy találkozhassak vele.

Boldogan haladtam végig a folyosón matekra igyekezve, mely sajnos az egyetlen közös órám volt Vele a mai napon. Úgy tűnt, fáradt, valószínűnek tartottam, hogy nem tudta kialudta magát az este, mert még akkor is csukva volt szeme, mikor helyet foglaltam mellette. Aztán hirtelen, alig pár másodperccel később felpattantak szemei, melyekkel egyenesen rám nézett. Egy pillanatra megrémisztett, hátra is hőköltem menten ültömben, mert tekintetében volt valami félelemre méltó sötétség. Aztán összeszedtem magam, mert mindemellett ott volt még mindig az a ragyogás is szemeiben, mely már az első percben – mikor az épület előtt összeütköztünk – megbabonázott.

Bár beszélni akartam vele, megkérdezni hol volt tegnap és folytatni a minap olyan jól induló beszélgetésünket, de láttam, hogy most nem a legalkalmasabb. Egész végig csendben ültünk, és bár én majdhogynem belealudtam az órába, ő mégis olyan nagy érdeklődéssel figyelte a tanár minden egyes szavát, mint egy kisbaba a színes csörgő játékát.

Amit viszont sehogy sem értettem, az testtartása volt, amely az első napéhoz hasonlított, mikor együtt volt irodalmunk. Feszült és merev volt most is, és kezei ismételten a pad alatt pihentek, valószínűleg megint ökölbe szorítva, melyet már akkor sem értettem, és azóta sem tudtam megfejteni, miért teszi.

Mikor megszólalt a csengő és a tanár is abbahagyta, azt hittem, lesz alkalmam szóba elegyedni vele, de még csak időm sem volt feleszmélni, már ki is viharzott a teremből, mint akit puskából lőttek ki. Megint értetetlenül álltam a történtek előtt, akárcsak minden másnál, ami vele kapcsolatos, majd ismételten túltéve magam megdöbbenésemen – melyben már kezdtem rutinos lenni –, elindultam a menzára.

Elég íncsiklandozónak nézet ki tegnap az a tál öntetes saláta, még ha akkor nem is tudtam belőle enni, így ezt ma bepótolva megint csak azt választottam a kínálatból, majd mialatt az asztalunkhoz mentem, ahol már Stella és Andy ültek, mindvégig Őt és a mellette helyet foglaló barátnőjét néztem. Bár a lány észrevette ismét, hogy őket nézem, mégsem tudtam levenni róluk tekintetem, egész addig, míg helyet nem foglaltam az asztalnál.

Nagy erőfeszítésembe telt, hogy ne pillantsak folyton hátra, de végül csak sikerült, majd a többiekkel együtt én is távoztam az épületből. Tudni akartam, mi történt, hogy már megint miért változott meg ennyire, mikor két napja még – bár lehet naivan – azt gondoltam, akár barátok is lehetünk. Ma már nem volt vele több órám, és mivel kíváncsi voltam, így végül úgy döntöttem, megvárom, majd alig pár méterre az ebédlő épületének ajtajától megálltam, és a falnak döntve hátam, vártam, hogy kijöjjön.

Nem telt bele sok idő, és pár diák után ő is kilépet az ajtón, majd azonnal észre is vett. Nem akartam neki időt hagyni, hogy elmenekülhessen vagy ilyenek, mint ahogy tette óra után, így amint megállt, én gyors lépésekkel elindultam felé, majd alig kétlépésnyire tőle megálltam.

– Jól érzed magad? – kérdeztem, kissé aggódon meggyötört arcát látván.

– Jól – válaszolta nem túl hitelesen.

– Csak aggódtam, olyan furcsa voltál matekon, és olyan gyorsan távoztál. Biztosan jól vagy?

– Minden rendben, kösz hogy aggódtál, de felesleges, jól vagyok – mondta most már sokkal őszintében, így megpróbáltam hinni is neki.

Már éppen belekezdtem volna kérdésembe, hogy megtudjam miért nem volt tegnap, mikor az épület ajtaja kinyílt, és kilépett rajta a barátnője. Menten torkomra forrt a szó, majd hatalmas szemekkel követve a lány minden egyes mozdulatát figyeltem, ahogy Edward mellé lép, majd megfogva kezét összekulcsolja ujjaikat.

– Szia – köszöntött mosolyogva. – A testvérem már sokat mesélt rólad – ejtette ki lágyan a szavakat száján, melyek mikor elérték elmém és ott egy értelmes egésszé forrtak össze, szinte sokként értek.

A testvére… mesélt… rólam? – kérdeztem hitetlenkedve magamtól, kikerekedett szemekkel nézve rájuk, miközben azt sem tudtam igazán eldönteni, hogy melyik tény is lepet meg jobban. Az, hogy ők ketten testvérek, vagy az, hogy Edward mesélt neki rólam. De nem volt sok időm ezen elmélkedni, mert ismét megszólalt.

– Jaj de udvariatlan vagyok, ne haragudj, még be sem mutatkoztam. A nevem Renesmee Cullen, de mindenki csak Nessie-nek hív – nyújtotta felém kezét, mely megint egyfajta meglepetést okozott.

– Isabella Sheen, de mindenki csak Bellsnek szólít – mutatkoztam be én is illedelmesen, miután kezet fogtunk.

– Nagyon örvendek a találkozásnak. Majd egyszer igazán összefuthatnánk, ha van kedved – mondta felcsillanó szemekkel és gyermeki ártatlansággal arcán.

– Ő… Részemről… – habogtam még mindig meglepve. Olyan kedves volt meg minden, hogy ennél rosszabbul már nem is érezhettem volna magam, amiért eddig elutasító gondolataim voltak vele kapcsolatban.

– Nekünk most sajnos mennünk kell, de majd még összefutunk. Szia, Bells! – mosolygott továbbra is, majd belekarolva Edwardba elmentek.

– Sziasztok! – köszöntem el kis fáziskéséssel.

A nap további részében igyekeztem tanulni is valamit, mivel az órákon eddig nem igazán tudtam odafigyelni, mert vagy Edward, vagy a testvére járt a fejemben.

Az est leszállt, és hamar eljött vele a reggel is, mialatt én alig aludtam valamit. Fáradtan indultam meg az iskolába, és csak akkor tértem kissé magamhoz, mikor tudatosult bennem, hogy közös órám lesz Vele. Ned furcsán is nézet rám, mikor a vele közös órám végén sietve távoztam, hogy mihamarabb az irodalom órám teremnél lehessek.

Tényleg gyors voltam, és nem csak hogy csengetés előtt beértem, de még jóval Ő előtte. Mikor megérkezett mosollyal az arcomon üdvözöltem, majd ez a mosoly hamar lefagyott, mikor láttam nehezére esik a levegővétel, mivel szaggatottan lélegzett. Ismételten elfogott az aggódás, de megint csak egy nyugtató magyarázatot kaptam, mikor rákérdeztem, hogy minden rendben van-e.

Ezután egy percre lehunyta szemeit, majd mikor újra kinyitotta és rám nézett, mintha fény gyúlt volna bennük. Egy percig csak néztem őt, tekintetem övébe fúrva, majd mikor szóra nyitotta száját, kelletlenül szakítottam meg a szemkontaktust.

– Nincs kedved a hétvégén elmenni, mondjuk… sétálni egyet? – kérdezte az elmúlt négy napot is beleszámítva, most már sokadjára meglepve.

– Hogyan? – kérdeztem vissza, hogy tényleg jól hallottam-e amit mondott.

– Gondolom, még nem volt időd felfedezni a környéket, de ha akarod, én szívesen megmutatom a jó helyeket. Nos, mit mondasz, van kedved eljönni velem… sétálni? – kérdezte olyan gyengéden, hogy biztos voltam benne a szívem kihagyott egy ütemnyit.

– Nos… ami azt illeti… – kezdtem kissé félszegen és hezitálva.

14 megjegyzés:

  1. Annyira jólett! Most akkor Edward bekapcsol gyilkolászós üzemmódba, vagy csak tényleg sétálni mennek Bells-el? Siess a frissel, mert már kiváncsi vagyok!
    Puszi : ♥Friday♥
    És első komi!:)

    VálaszTörlés
  2. Nagyon jó kis rész volt..:) Kíváncsi vagyok h-h Edward most meghívta egy sétára..:) Remélem jól fog sikerülni ez a randi féleség.
    Nagyon várom a következő részt! puszik Bogyoka

    VálaszTörlés
  3. Sziasztok!

    Friday!

    Örülök hogy tetszett, és persze köszönöm a kommentet. :)

    Hát Edward most kicsit - vagy inkább nagyon is - össze van zavarodva, Bells pedig túl rámenős, pedig mint tudjuk, nem a legszerencsésebb kihúzni a gyufát egy vámpírnál, főleg ha az ember Isabellának hívják. :D

    Az, hogy pontosan mi lesz, az majd a következő fejezetből derül csak ki, de addig is a meglepetés részből kicsit többet tudhattok majd meg egyes dolgokról. ;)

    Még nem tudom mikor kerül fel, de érdemes figyelni...


    Bogyoka!

    Örülök hogy tetszett, és persze neked is köszönöm a kommentet. :)

    Hát... valami biztos kisül majd ebből az egészből, de hogy az jó lesz-e vagy rossz, az legyen a következő fejezet titka. ;)

    Amúgy válaszoltam a 2. fejezethez írt kommentedrem elnézést, hogy csak most, de csak ma jöttem haza.

    A meglepetés rész felkerüléséről pedig neked is csak azt tudom mondani, hogy figyeld...


    További szép napot nektek! :)

    Pusza, Krisz

    VálaszTörlés
  4. Szia, Krisz!
    Hát ez a rész fantasztikus lett! :D Teljesen komolyan! Egyszerűen imádom azt, ahogyan írsz! :D
    FIGYELEM! EZT ÚGY OLVASD EL, HOGY IFJ. EDWARD NE LÁSSA MEG, MERT EL FOG SZÁLLNI! :P
    Be kell jelentenem, hogy hivatalosan is beleszerettem! Imádom őt! Olyan édes! Mikor megfogta Bells kezét,annyira szerettem volna én is, hogy megfogja az enyémet. Mint mondtam, nem vagyok normális! :D
    OKÉ! MOST MÁR VISSZAJÖHET! XD
    Mondjuk csodálkoztam a hirtelen jött testikontaktuson! Szóval nem értettem, hogy miért ragadta meg a kezét olyan hirtelen, de remélem, hogy majd kiderül! :D
    Amúgy még jobban bírom Bellst! Tökre tetszett, amikor Ed mellé ült le. :D Mondjuk szerintem Edward ennek annyira nem örült. :D
    Aztán nagyon sajnáltam Bellst, amikor Melissa olyanokat mondott róla! :S Kezdem azt a csajt megutálni! És még csodálkozik, hogy Edward lekoppintotta? :P Hát én nem! :D
    Tök jó volt, hogy szegény Bells féltékeny volt(vagyis remélem, hogy az volt) Nessie-re és Edre! És mikor megtudta, hogy testvérek, az nagyon édes volt!
    Nagyon-nagyon örültem neki, mikor Ed elhívta Bellst, és remélem, hogy igent mond! Először azt gondoltam, hogy igent mond, bár ez koránt sem biztos, szóval én kérlek, hogy mondjon igent, és már nagyon várom a 4. fejezetet! :D Ez olyan lesz, mint egy randi, ha elmegy vele! Persze csak barátilag... :S Aztán remélem, hogy hamar több lesz köztük! :P És még mindig nem vagyok perverz! :D
    Szóval nagyon várom a következő fejezetet! :D És siess a meglepivel! :D
    Puszi, Thara

    VálaszTörlés
  5. Szia Thara!

    Mindig túlzol, de örülök, hogy tetszett. :)

    Viszont van egy kis baj. :S
    Ifj. Edward annyira kíváncsi lett, hogy mit nem szabad neki meglátnia, hogy egyszerűen nem tudtam visszafogni, és elolvasta, és most itt ujjong a nagy egojával, hogy már nem csak az apjának vannak hódolói, hanem neki is. -.-"

    Amúgy mindig rá tudsz tapintani a lényegre. :) Hát igen, az az érintés tényleg hirtelen jött, de megvan mindennek a magyarázata, és persze minden ki is fog derülni a maga idejébe. ;)

    Tudom nem szép dolog ilyet mondani, de Melissát én sem szeretem! XD

    Jaja, Bells kicsit féltékeny volt, de nem árt neki. :P
    Az viszont, hogy igent mond-e vagy sem, az majd kiderül a következőből, addig pedig lehet gondolkozni, hogy mi lesz akkor, ha igent mondd, és mi akkor, ha nemet. :P

    A későbbiekről nem nyilatkozom, de nem drága, nem vagy perverz, csak éppen annyira amennyire egy írónak lennie kell. ;)

    További szép estét, és légy rossz! :P

    Pusza, Krisz

    VálaszTörlés
  6. Nagyon tetszik a történeted!
    Bells kicsit furcsán rámenős, de jókat lehet nevetni rajta. Kíváncsi vagyok mi lesz ebből a sétából.
    Már alig várom a kövit! :D

    VálaszTörlés
  7. Szia!

    Nos, itt vagyok, hogy most már türelmetlenül várjam a következő fejezetet!
    Azt viszont hadd jegyezzem meg egy hosszabb kritika előtt, hogy a prológussal együtt ez az ötödik fejezeted, de már most olyan függővéget produkáltál, hogy azon gondolkodom, kiugrom az alakon! Gratulálok! :D
    Azt kérted, hogy ha lehet, akkor egy hosszabb lélegzetvételű kommenttel dobjalak meg, és én akkor ennek most eleget is teszek!
    A történet fantasztikusan van felépítve, finoman adagolod az információkat, sokat sejtetsz, de csak késleltetéssel mondasz el dolgokat. Nagyon jó húzás!
    Választékos a stílusod, nagyon bő a szókészleted és ezt nem félsz használni! Helyes!
    A legtöbb történettel ellentétben, ahol kell idő a cselekmény kibontakozásának és ez néha unalmas lehet - bár én azokat is tudom értékelni, mert sok minden kiderül belőle - Te a leíró részekbe is csempésztél bele olyan dolgokat, amiket általában csak egy beszélgetés alkalmával szoktunk megismerni. Piros pont! :D
    A karakterekkel nagyon jól bánsz, a régieket meghagytad olyannak, amilyeneknek megismertük őket a Sagából, viszont az új karakterekkel bátran dolgozol. Az ifjabb Edward kettős énje határozottan tetszik, titokzatossá, rejtélyessé, és még vonzóbbá teszi őt. Bells talpraesett lánynak tűnik, aki nem nyugszik, amíg ki nem deríti az igazat! Reméljük, hogy nem ez lesz a veszte!
    Nessie meg Nessie és kedvelem őt, na meg persze kíváncsi vagyok, hova lett Jake!
    Te, ezzel a Ned sráccal remélem, hogy nem akarsz kezdeni valamit!?
    Egyszóval a továbbiakban itt fogok tipródni, és ha kell lázadást szítok a chatben a frissért! :D Vigyázz, megtettem már, és nem félek még párszor megcsinálni! :P
    Pusz
    Szylu

    VálaszTörlés
  8. Sziasztok!

    Niki!

    Nagyon örülök, hogy tetszik a történet!:)
    Hát Bells már csak ilyen, de örülök, hogy legalább megnevetett a viselkedése, bár nem egy Emmett. :P
    A kommented nagyon szépen köszönöm, és a későbbiekben is szívesen várom a véleményeidet, mindig kíváncsi vagyok, mit gondoltok, legyen az tényleg pozitív vagy éppen negatív. :)

    Légy jó, és nemsokára jelentkezem a meglepivel, szóval érdemes figyelni. ;)

    Pusza, Krisz



    Szylu!

    Hát neked most mit mondjak!? Na jó, bevallom az igazat és elárulom, hogy megkönnyeztem ezt az egészet! *elpirul*
    És még mondják azt, hogy a Péntek 13.-a szerencsétlen nap! Az életem egyik legszebb napja közé tartozik most már! :)
    Talán most jött ki rajtam az egész eddigi, amit Tőletek, az olvasóktól kaptam! Igazad lett Szylu, nagyon is igazad lett! ;)

    Na jó, szóval a kommented...

    Örülök, hogy tényleg tetszik a történet, és hogy a sok teendőd közepette szántál rám időt, és elolvastál, ez nagyon sokat jelent nekem, és nagyon örülök, hogy így vélekedsz az egészről velem kapcsolatban. (Értem itt a mailjeidben leírtakat is.)

    Kérlek, NEEEEEE!!!! :D
    Köszönöm a gratulációt, jól esik, és bevallom reménykedtem is benne, hogy ez a kis függővég tetszeni fog nektek. Tudom, hogy te is szereted a függővégeket, szóval remélem most nem velem szemben akarsz háborút indítani!? :P

    Nagyon szépen köszönöm, hogy kifejtős kommentel ajándékoztál meg, ennek nagyon örülök. :)
    A piros pontot pedig felírtam magamnak. :P

    Héhé!! Nem én szítottam azt a lázadást nálad, szóval ne bántsd a chatem, de ha igen, akkor ahogyan mondtad, vigyáz az író társakkal, mert ha te is csinálsz valamit, azt általában vissza is kapod! ;)
    (Jó tanárom volt, mi? :P)

    Légy rossz, és tényleg örülök, hogy írtál meg minden! *még mindig meg van hatódva*

    Pusza, Krisz

    VálaszTörlés
  9. Szia.
    Jöttem, és elolvastam! Jó lett ! Ügyes vagy, de van azért fejlődni való, mint akárkinek :)
    Puszi

    VálaszTörlés
  10. Szia Amanda!

    Köszi, hogy benéztél, és köszönöm a kommentet is. :)
    Igen tudom, hogy még van mit fejlődnöm, én azt soha sem mondtam - és soha se fogom -, hogy tökéletes vagyok, vérprofi, mert az nagy hazugság lenne.
    Igyekszem napról-napra, fejezetről-fejezetre fejlődni, azt pedig majd ti döntitek el, hogy ez hogyan sikerül. :)

    További szép napot, majd beszélünk. :)

    Pusza, Krisz

    VálaszTörlés
  11. Ez a fejezet is tetszik:D:D
    Várom a következőt:)

    VálaszTörlés
  12. Szia Marietta!

    Köszönöm, örülök neki! :)

    Pusza, Krisz

    VálaszTörlés
  13. Hehe, látom már,látom ahogy bonyolódnak a dolgok :)
    "Nos, mit mondasz, van kedved eljönni velem… sétálni? "-akár azt is kérdezhette volna Ed:
    " Bells, megharaphatlak?"
    ..igazán jól van leírva ahogy Ed most érzi magát..klassz lett,tényleg. :)

    VálaszTörlés
  14. Szia Molly!

    Igen jól látod. Egyfelől szeretem a bonyolultabb dolgokat, na meg mivel az élet se egyszerű, így ezt ebbe is belecsempésztem. Na és amit szerintem majd még észreveszel, a csavarokon és titkokon kívül, hogy még a függővégetek is szeretem, azaz azokat imádom. :P
    Igen, akár mondhatta volna ezt is! XD
    Köszönöm, ennek örülök, mármint, hogy tetszett. *pirul*

    Pusza, Krisz

    VálaszTörlés